7. fejezet - Az érettségi és a bankett

Itt a hetedik. Jó szórakozást hozzá!

A következő két héten szigorúan eltiltottuk magunkat egymástól. Muszáj volt tanulnunk. Sok minden függött az érettségitől, ha más nem is, de a nyarunk mindenképpen. A kibúvót azért megtaláltunk egy-egy telefonhívás erejéig. Gergő viszont teljesen eltűnt. Egyikünk se tudott vele beszélni. Aggódtunk miatta mind hárman, de Roni leginkább. Most, hogy beismerte az érzéseit, mintha megbabonázták volna. Csak Gergő járt a fejében, mindenről ő jutott az eszébe. Képzelem mennyire tudott koncentrálni.
A szóbeli érettségi napján végre találkoztunk Gerivel. Nagyon megváltozott. Nem látszott rajta az a derűs, bohó srác, aki mindig mellettünk állt.

- Szia! Hogy vagy?? Régen beszéltünk! – próbáltam kiszedni belőle valamit.
- Szia! Semmi különös! Sok dolgom volt!
- És a telefonod elhagytad??
- Nem.
- Oké. Haragszol? Vagy mi a fene van??
- Nem, dehogyis! Csak… Próbálom lezárni ezt az egészet Ronival. És ha látnám… Nem megy, hogy a közelében legyek. Már nem.
- Sajnálom, de te egy idióta vagy! Miért nem beszélsz vele?? Vagy talán egyszer sem hívott.
- Értettem az esti célzást! Nem tudom minek kellene még mindig ezt a témát nyúzni!
- Csak próbáld meg! Lehet, hogy könnyebben menne a felejtés! – próbáltam rábeszélni, hogy ő is meg tudja. Roni közben mellénk lépett.
- Szia Gergő! Beszélhetnénk??
- Jó reggelt mindenkinek! – lépett közénk osztályfőnökünk. – Akkor kezdődjön a harc!
- Majd később! – És Gergő faképnél hagyott minket. Még soha nem csinált ilyesmit.

Roni és én is az első napra lettünk beosztva. Eszter keddre, míg Gergő csak szerdára. Mire végeztünk Gergő újra felszívódott. Továbbra sem tudtuk elérni telefonon. Még soha nem csinált ilyent, de ráfogtuk az érettségi előtti hajrára.
Aztán jött a bizonyítványosztás. Névsor szerint kellett beállnunk, így mellé kerültem.
- Most nem menekülsz! – próbáltam ugratni, de nem jártam sikerrel.
- Komolyan ezt kell hallgatnom??
- Nem. Hogy ment??
- Egész jól, azt hiszem! – tehát mindent tudott, röviden így lehetne lefordítani. – És nektek??
- Nekem is egész jól. Eszter azt mondta, hogy ennél jobb se lehetett volna. – próbáltam kihúzni belőle a nevet a hallgatásommal.
- Az jó, gratulálok! Este meddig maradtok, és ki vezet?? –legszívesebben fejbe vágtam volna. Miért ilyen makacs? Nehezére esett volna csak megkérdezni.
- 9 – 10 körül szerintem lépünk! Eszter jött kocsival, szóval tőle függ! – nem bírtam visszafogni magam tovább! – És igen Roninak is nagyon jól sikerült! Örülök, hogy rákérdeztél!
- Nem ártana, ha egy kicsit halkabban beszélnél! Lehet oszinak nem igazán tetszene, ha mindenki minket hallgatna! – és ott volt az a pajkos mosoly a szája szélén, amivel fél perc alatt maga mellé tudott akárkit állítani.
- Kertész Réka - annyira bele voltam merülve szócsatánkba és mosolyába, hogy majdnem elfelejtettem kimenni a bizonyítványokért. Gergő lökött oldalba, mire észbe kaptam!
Majd jött ő. Ahogy sejtettem mindenből ötöse lett. Természetesen senkit nem lepett meg vele. Pezsgőzés, koccintás. Ennyi volt csak hátra a gimiből! Este az Elefántba mentünk egy utolsó beszélgetésre. Ott voltunk mind a 30-an. Gergő továbbra sem vett tudomást rólunk.
- Nem hiszem el! Miért nem képes… Legalább ide köszönhetne. – dühöngött Roni.
- Próbáld megérteni. Egyértelmű jelét mutattad annak, hogy nem érdeklődsz iránta. Valahogy fel kellene világosítanod!!
- Tudom, Réka! De ha beszélni se hajlandó velem!
- Általában eléred, amit akarsz, nem?? Akkor csak csináld azt, amit szoktál! – segített végre Eszter is. Kicsit hatásosabb volt nálam.
- De ez most más…
- Szereted, nem?? Akkor muszáj valahogy megtenned!! – reméltem szavaim elérik a kellő hatást.
- Vacsi után odamegyek és nem hagyom magam!!
- Ez a beszéd!! Végre visszajött közénk a régi Roni! – Eszter kicsit túlzásba vitte örömének kifejezését. De valahol igaza volt. Rég nem volt ilyen lelkes, mint az elmúlt fél percben.

Nagyon jól alakult az este. Osztályfőnökünk csak egyszer sírta el magát, a kaja mindenkinek ízlett és végre együtt beszélgettünk mindannyian. Ritka volt az ilyen komoly, meghitt pillanat! Aztán enyhébbre vettük a figurát. Kisebb csoportokba szóródtunk és úgy folytattuk az eddigieket.
- Szóritsatok! – Roni nagy levegőt vett és elindult Gergő irányába. Most vagy soha.
Gergő arcán látszott a meglepettség, mikor végül elérte a lány. Hagyta magát. Kimentek az étterem elé és csak remélni tudtuk, hogy minden jól alakul.