38. Következmények....

Sziasztok!
Majdnem összejött... Alig 50 percet csúsztam csak... DE a lényeg itt az új fejezet! Remélem tetszeni fog...
Köszönöm a 3 komi írónak (Csibimoon, timsi, Gitka), hogy fordítottak rá időt!! Sokat jelent nekem.
Már csak egy dolgom maradt! Jó olvasást!!

***

Mikor elhagytál, akkor láttam a fényt az alagút végén. Én láttam az enyhet adó, mámorító szellemlétet. De fel kellett ébrednem! Rá kellett eszmélnem, nekem van még időm e vidéken...

A múltat nem lehet megváltoztatni. Legjobb megbocsátani és tovább lépni.

***

Nem tudtam el hinni, hogy ennyire nem jelentett neki semmit az egész este. Hogy ennyire nem tűnt fel neki az egész. Ahogy azt sem, hogy elhittem, hogy Viola annyiban fogja hagyni a hétvége után. Eddig talán nem lépett fel, mert nem volt senki Adam mellett, aki miatt aggódnia kellene, de úgy látszik, a konkurencia igenis böki a csőrét. És komolyan gondolta. Nem fogja feladni és megpróbálja visszaszerezni Adamet. Én pedig mit csinálok? Tálcán nyújtom át egy kis masnival a nyakán.

Hazáig sétáltam, és volt időm gondolkozni a dolgokon. Nem is tudom, mit hittem? Egyedül képes voltam kinn maradni Angliában egy pasi miatt. Mindent eldobni, ami otthon biztos talpakon állt. Azt sem tudom, mi van az otthoniakkal. Anyuékkal hetente egyszer beszélek, de a többieket eléggé elhanyagoltam az utóbbi időben. Pedig most aztán tényleg szükségem volt rájuk. Nagyon is. De nem hívhatom fel őket az éjszaka közepén?! Majd holnap msn-en beszélünk. Vagyis ma. Azt sem tudom, hol áll a fejem… Hol kellene most lennem? Itt? A sötét londoni éjszakában? Vagy otthon várni, hogy végre megszülessen a keresztfiam vagy lányom? Már kezdtem saját magam az őrület határára kergetni, mikor megcsörrent a telefonom. Mire megtaláltam a táskámba már elhallgatott. Ez lett volna a kisebb gond, de még le is merült. Szóval így az éjszakában egyedül hazafelé tartva megszűnt minden segélyhívó lehetőségem. Hát persze, és akkor az agyam leghátsó, legádázabb szegletében előkerültek a filmekben annyira jól kivitelezett jelentek. Nem volt elég zavarodottságom még a félelem is elkezdett megkörnyékezni.

Annyira bővítettem már a képeket, hogy szinte futva tettem meg az utolsó lépéseket a lakásom előtt. Most éreztem csak mennyire okosan döntöttem, amikor nem voltam hajlandó összeköltözni Adammel. A lakásom biztonságában már sikerült nagyjából megnyugodnom, de az alvás messze elkerült. Kattogott az agyam, hogy mit kellene tegyek. Szerettem Adamet, azt nem mondom, hogy le tudnám élni vele az életemet, de szerettem annyira, hogy miatta itt maradjak. Akkor most miért adom fel ilyen hamar? Kész pszichológiai tanulmány lehetnék…

Egy kopogás zökkentett vissza az agymenésemből. Az ajtóhoz lépve kinéztem a kukucskálón, Adammel találtam szemben magam. Nem voltam még felkészülve egy beszélgetésre. Még lövésem sem volt, hogy mit is akarok valójában. Mi az, ami most igazán kell nekem.

-          Réka! Kérlek, csak mond azt, hogy épségben hazaértél! Nem kell most rögtön beszélnünk! Csak kérlek mond, hogy minden rendbe jön! – hallottam meg gyötört hangját. Annyira halkan mondta, alig hallottam meg. Mintha csak magának suttogná, mintha felkészült volna a legrosszabbra.

Hát tessék most legyél okos Réka! Most mi a fészkes fenét fogsz csinálni? Újabb kopogás. Nem akartam kétségek között hagyni, Nem akartam, hogy aggódjon. Aki ezek után azt mondta volna, hogy nincs semmi bajom, annak a képébe röhögök. Készen álltam arra, hogy véget vetünk ennek az egész kapcsolatnak és még sem tudom kétségek között hagyni? Teljesen elment az eszem. Újabb kopogás. Mire én visszakopogtam. Hogy miért? Miért kopogtam? Miért nem mondtam inkább valamit? Miért nem tettem semmi mást? Nem tudom. Nem voltam én felkészülve semmire.

-          Réka?! Azt hittem, valami baj van, hogy még nem értél haza! Kérlek, beszéljük meg! Hülye voltam! Nem csak azért mondom, mert ezt akarod hallani, hanem mert tényleg így gondolom! Kérlek beszéljük meg!

Hallottam minden szavát, de nem tettem semmit. Néztem az ajtó fehér tábláját és csak hallgattam. Nem voltam képes semmit sem tenni.

-          Megértem, hogy most nem akarsz beszélni. Rendben. De nem megyek sehova. Egyszer ki kell jönnöd és én itt leszek a túl oldalon, hogy megbeszéljük ezt az egészet!

És így is tett. Letelepedett az ajtó túl oldalán. Nem tudtam továbbra is csak állni ott, leültem egy fotelba a nappaliban és az ajtó felé fordultam…

Reggel az ébresztő órámra ébredtem. Az első gondolatom Adam volt. Vajon még az ajtóm előtt ül? Nem alhatott ott. De nem is üldögélhet még mindig az ajtó előtt…

Próbáltam nem erre koncentrálni, tisztán akartam gondolkodni. Gyors kávéfőzés után, nem bírtam tovább. Kinéztem a kis lyukon. Nem akartam hinni a szememnek. Adam ott aludt még mindig neki dőlve a korlátnak. És mintha fejbe vágtak volna. Kell nekem ez? Kérdeztem magamtól századjára is. De eddig nem tudtam mit is érzek valójában. Most viszont határozottan kitisztult minden. IGEN! NAGYON IS SZÜKSÉGEM VAN RÁ! De Viola témát nem hagyom most csak úgy az első sorban üldögélni. Most végre pontot teszünk valami végére. Az vagy Viola lesz… Vagy a kapcsolatunk.

Töltöttem egy bögrébe kávét, megcsináltam, ahogy szereti. Majd lassan kinyitottam az ajtót, de nem ébredt fel rá. Odasétáltam mellé és leguggoltam. Még mindig semmi. Olyan aranyos volt, ahogy félig lógó fejjel ült és valami elképesztő pozícióba aludt. megkockáztatom még a nyála is folyt egy kicsit… Az orra elé tartottam a bögrét. A kávé illatára már nyitogatni kezdte a szemét. Aztán megpillantott. Kipattantak a szemei, de mintha nem akart volna hinni neki.

-          Itt aludtál?

-          Féltem, hogy elmész. – kávét odaadtam a kezébe. Hálás pillantással mért végig.

-          És mégis hova mentem volna? – lassan belekortyolt a kávéjába. Elindultam vissza a lakásba, nyitva hagyva magam mögött az ajtót. Nem is kellett sokat várni, hogy becsukódjon Adam mögött.

-          Én annyira sajnálom. Nem tudom, mi volt velem. Este, amikor ott hagytál… Egyszerűen nem tudtam, hogy mi a bajod? Aztán Viola viselkedése mindenre választ adott. Én nem is értem, hogyan nem tudtam rájönni. Annyira szerettem volna azt hinni, hogy normális emberek módjára tudunk majd viselkedni és nem akarj a majd újra kezdeni… De tévedtem. Azt végképp nem akartam, hogy téged is bántson. Még este kiraktam az egyik hotelnál és rögtön hívtalak téged, de nem vetted fel, utána meg nem is tudtalak már hívni. És rohadtul aggódtam. És eljöttem a ház elé, de nem voltál itt. És azt hittem, hogy… Végeztünk… De ugye nem? – a szemeiben tényleg csak a megbánás látszott és a fáradtság. Az arcára is ez ült ki. Annyira rossz volt ilyen nyúzottnak látni… Miért van az, hogy nem tudok rá eléggé haragudni egy hangos-csapkodós veszekedéshez? Lehet az kellene nekünk. Hogy mindketten leordítsuk egymás fejét, és minden visszatérne a régi, megszokott kerékvágásba. De nem megy. Nem akarom bántani, még ha akaratán kívül ő ezt megtette velem. Nem mentem…

-          Nem tudom. Ez most nekem sok volt. Én nem akarok veszekedni. Nem akarok harcolni egy exxel, aki egyértelmű, hogy jobban ismer. Akit még a szüleid is jobban kedvelnek.

-          Nem ismernek még. De ha többször találkoztok majd, sokkal jobban fognak kedvelni.

-          Szóval nem kedvelnek?

-          Nem ezt mondtam, csak még tartják a 3 lépést. Egyébként is van valaki melletted, aki Viola mellett nem igazán volt soha.

-          Ki az?

-          Hát múltkor szereztél egy csajt neki. Szóval nem hiszem, hogy egy könnyen le tudod innentől kezdve vakarni majd…

-          Zack? De azt mondta, hogy Viola tök jó fej… Meg hasonlók… Szóval nem hiszem, hogy annyira oda lenne értem.

-          Tegnap felhívtam, hogy mit csináljak szerinte. Erre nekem esett telefonon keresztül, hogy hogy lehettem ekkora barom… Szóval lassan kezdem azt hinni, hogy téged jobban kedvel, mint engem. – olyan grimaszt vágott be, amin nem lehetett nem röhögni.

-          Szóval akkor vége a Viola témának? – kérdeztem, félve a válaszától.

-          Igen. Nem nagyon akarok vele beszélgetni mostanában. Tegnap nagyon kiborított. Ennyire még soha nem voltam rá kiakadva. Nagyon sajnálom, tényleg, a tegnap estét.

-          Mit szólnál egy vacsorához ma este?

-          Rendben. Hova menjünk?

-          Lepj meg!

-          Vehetem úgy, hogy szent a béke?

-          Ezt még meglátjuk… Azt hiszem szükségem lesz egy kis időre, hogy minden olyan legyen, mint régen. – beletörődően bólintott és megitta a kávéját, ami valószínűleg már teljesen kihűlt.

-          Igen, már megint jól folytatom a dolgot. – kérdő tekintetemre azonnal folytatta – Most el kell menjek. Zacknek még hét elején megígértem, hogy elmegyek vele vásárolgatni… Bár azért érdekesen fog kinézni  a dolog. Két pasi egy ékszer boltban… Mint az elefánt és a porcelán bolt.

-          Mire akar ékszert venni? Csak nem gondolja ennyire komolyan azzal a barna csajjal?

-          Nem hiszem… Anyukájának lesz a szülinapja és neki akar valamit. Szóval mennyire haragszol meg, ha itt hagylak?

-          Nem haragszom meg. Beszélnem kell az otthoniakkal, szóval menj nyugodtan. – és most hogyan tovább? Öleljen meg, amikor elmegy? Vagy egy csókkal búcsúzzunk? Vagy két puszi? Vagy hogyan a fenében kellene ilyenkor viselkedni? Adam megoldotta a kérdést. Egy határozott lépéssel előttem termett és egy annál érzékibb csókkal újra sikerült levennie a lábamról…

Miután Adam elment, összedobtam pár szendvicset és beültem a gép elé.

Réka: Sziasztok otthoniak!

Roni: Szia!

Eszter: Hello! Rosszkor jöttél, pont megyek!

Réka: Ohh… Sajnálom, majd valamikor összehozzuk…

Eszter: Mindenképpen. Roni este! Puszi

Roni: Oké. Szia. Akkor mesélj!

Réka: Szia. Nem előbb te! Mégis csak te vagy otthon.

Roni: Semmi különös. Élünk, mint hal a vízben.

Réka: Semmi nem történt? Olyan nincs. Körülöttetek mindig történik valami.

Roni: Várj egy percet!

…

Roni: Na vagyok! Egy kicsit sokáig tartott. Geri megint nem tudott bejönni az ajtón. Nem tudom mit bénázik folyton.

Réka: Lehet egy kulcs nem ártana neki?

Roni: Oh… igen… elfelejtettem mondani. Összeköltöztünk Pesten.

Réka: Ketten egy egész lakásban?

Roni: Nem egészen… Eszter és Donát is itt laknak. Éppen most jött haza Donát is. Egy pill, adok nekik enni valamit.

…

Roni: Azt hiszem, nem megyek már sehova egy darabig.

Réka: Csak nyugodtan.

Roni: Láttál Anitáról mostanában képeket?

Réka: Nem… L De anya mondta, hogy nagyot nőtt a hasa…

Roni: El se hiszem, hogy mindjárt itt van január… És nekik ott lesz a pici baba… És az a hatalmas ház… Annyira jól néz ki!

Réka: Vettek egy házat?

Roni: Nem egészen. Marci apjától kapták. Nem annyira nagy, de pont elég lesz nekik.

Réka: Na, az nagyon jó…

Roni: Nagy baj lenne, ha most lépnék? Mert Gerik már mennének… Ma este fellép egy új banda és megígértük Eszternek, hogy megnézzük őket. Egyik csoporttársa gitározik benne…

Réka: Nem baj, dehogy is. Menjetek csak. Érezzétek jól magatok…

Roni: Oké. köszi. Szia

Réka: Aztán jók legyetek majd beszélünk. Nehogy jót halljak… Szia. Pusz

Roni nevű partnere a következő üzenetet nem tudta fogadni: Aztán jók legyetek majd beszélünk. Nehogy jót halljak… Szia. Pusz

Hát Roninak elég hamar sikerült leráznia… Nem hibáztathatom, hiszen jó ideig nem is beszéltem velük, de olyan fura volt. Máskor mindig kérdezett, most meg semmi. Jó, persze, nem lehet egy szavam se, hiszen az elején én engedtem át a kezdés jogát. Annyira kimaradok a dolgokból… Összeköltöztek? És még csak nem is említették. Még csak azt sem, hogy gondolkodnának rajta… És Anita sem mondta a ház dolgot. Pedig vele nem rég beszéltem telefonon. Annyira fura… Annyira más lett minden. Pedig nem így akartam… Nagyon nem…

37. A harc vége

Sziasztok! 


Mostanában nem vagyok valami pontos a fejezetek terén, de a komizásban is akadnak problémáim. :D
Köszönöm annak a két embernek, hogy írt komit az előző fejezethez és azt is, hogy folyamatosan rágják a fülem érte! 
Itt egy dal a fejezetben szóba kerülő együttestől! http://www.youtube.com/watch?v=fNy8llTLvuA
Jó olvasást a fejezethez! 

***

"A szerelem nem úgy kezdődik és ér véget, ahogyan elképzeljük. A szerelem harc; a szerelem háború; a szerelem a felnőtté válás."

"Mikor a tükörben idegen az arcod

És eluntad végleg a harcot

Mert tudod, hogy sohase nyertél

Akkor érzed, hogy magányos lettél."

***

Szokták mondani, hogy aminek meg kell történnie, akárhogyan is próbálkozunk tenni ellene, nem lehet elkerülni. Velem miért lett volna ez másként?! A gonosz barátnő, aki mindig a legrosszabb pillanatokban tud felbukkanni, vagy csak egy vele kapcsolatos emlék.

Viola a születésnapi bulija után, mintha észbe kapott volna. Másnap azért még beugrott elbúcsúzni, de semmi célzást nem tett, semmi kétértelmű mozdulat, semmi olyan dolog, ami okot adhatna egy kis hajhúzogatásra. Adamnek persze szent meggyőződése volt, hogy mi jóban lettünk, hiszen beszélgetés közben talált ránk. Csak a témát nem sikerült eltalálnia.

Vasárnap azért, mikor hazaértünk meg megkapta a magáét, amiért nem szólt semmit a hétvégi terveiről. Persze rögtön mentegetőzött, hogy ha elmondja, akkor nem mentem volna vele. Talán igaza van. Mit is kerestem én ott igazából, mert valójában senkit nem ismertem. Na, jó ott volt Zack, de vele is csak egyszer futottam össze ezelőtt. Igazából nem volt ott keresni valóm. Ezt diktálja az eszem, de a szívem egészen mást mond. Mi lett volna, ha nem megyek el? Viola csak egyszerűen rámászik a pasimra, és azt hiszi, hogy újra nyeregben van… Utólag belegondolva, muszáj volt ott lennem. Meg kellett mutatnom magam.

Kedden volt az első órám. Sarah a terem előtt várt szokás szerint.

-          Hello nő! Milyen volt a hétvége?

-          Szia. Ne is kérdezd! Adam exének a bulijába mentünk.

-          Nem is mondtad… És milyen volt?

-          A csaj vagy a buli?

-          Mindkettő.

-          A csaj egy kis vörös szuka, aki megpróbált közénk furakodni. A bulin nem ismertem gyakorlatilag senkit. De összességében jól éreztem magam. Ha nem nézzük, hogy mennyivel hasznosabban is eltölthettük volna azt az időt, amit Violával voltunk.

-          Vörös? Egy pulykatojás volt a csaja? És Viola? Soha nem adnék ilyen nevet a lányomnak. Főleg, ha nem akarom, hogy alapból meg legyen bélyegezve.

-          Gonosz vagy! De azért tetszik ez a megnevezés. Mármint a pulykatojás. Azért annyira nem rossz ez a név!

-          Viccelsz?! Olyan gonoszan hangzik! Viola… Viola! – közben összehúzta a szemöldökét és különböző ijesztő arcokat vágva próbált meggyőzni.

-          Oké, oké. Elég lesz! Kezdek hinni neked! És ti mit csináltatok?

-          Lucas elrángatott egy koncertre. Olyan szinten nem volt kedvem hozzá…

-          Nem csodálom. Lucas tud érdekes zenékkel előállni.

-          Hát ja. De ezek határozottan jók voltak. És a kis szőke nem is volt olyan rossz. Pénteken megint játszanak, nincs kedved eljönni? Hozhatod Adamet is?

-          Mi van, már rajongó lettél? Kik ők egyébként?

-          Közelítek hozzá, de Lucas az igazi fan. Azt hiszem, Milford and sons, vagy valami hasonló…

-          Nem éppen Mumford?

-          De. Ismered őket?

-          Adam is szokta hallgatni, meg múltkor már voltunk együtt koncertjükön.

Megjött a tanár, így kénytelenek voltunk bemenni előadásra. Ahogy telnek a hetek, egyre inkább azt érzem, hogy nincs itt keresni valóm. Nem érdekel annyira már az a szak, mint a jelentkezésnél gondoltam. Néha határozottan sok volt. Annyi felesleges és számomra érdektelen dolgot adtak le nekünk, hogy néha az egész napot elrontották. De mindig ott volt fénylő pontként az éjszakában a földrajz előadás. Imádtam, még mindig. Mind apró részlet érdekelt, ami ezzel kapcsolatba hozható és ettől semmi és senki nem tudta elvenni a kedvemet.

Adamnek felcsillant a szeme, mikor megemlítettem a koncert lehetőségét. Aztán, mikor kiderült, hogy ki az előadó, ott vált biztossá a péntek esti program. Nem igazán ismertem az együttest, de legalább Adammel töltöm az estét és még a barátaim is ott lesznek. Nagyban készülődtünk már Sarahval, aki úgy döntött velünk jön, mert Lucasnak még dolga volt a koncert előtt, mikor Adamnek megcsörrent a telefonja. Úgy 10 perc után gondterhelt, de ugyanakkor boldog arccal jött vissza.

-          Ki volt az? – kérdezte Sarah, mire oldalba löktem, az eredmény: egy fülig érő fekete csík. Lehet, hogy nem kellett volna épp a szemceruza használata közben ezt tennem?

-          Viola itt van a városban. Kérdezte, hogy ráérünk-e?

-          És mit mondtál neki? – újra csak Sarah kérdezett. Mintha nem is én lennék az aggódó barátnő…

-          Hogy koncertre megyünk és jöjjön ő is oda nyugodtan.

-          És mit keres Londonban? – végre gyorsabb voltam Sarahnál.

-          Nem mondta. Majd este megkérdezem. Most megyek veszek egy-két dolgot még a boltban. Fél óra múlva indulunk? Készen lesztek addig?

-          Miért ne lennénk? – háborodott fel Sarah.

-          Azt tudom, hogy Réka elkészül, de abban nem vagyok biztos, hogy ez neked is menni… - nem tudta befejezni a mondatot, mert közben Sarah egy törölközőt dobott felé.

-          Kész leszünk. Majd igyekszem összekapni Saraht.

-          Már te is ellenem vagy?

-          Nem, dehogy is. Csak ismerlek. – nevettünk össze Adammel. Bár ez az összhang számomra most nem volt annyira felhőtlen. Már megint Viola. Azt hittem, nem kell vele mostanában találkoznom, e helyett…

-          Na, most  mi lesz? Én szívesen neki ugrom a csajnak, ha kell… - nézett rám Sarah, mikor Adam mér elhagyta a lakást.

-          Nem tudom. Majd igyekszem, nem mutatni Viola előtt, hogy mennyire ki vagyok akadva a megjelenésén.

-          Beszéljünk meg egy jelet. Ha megadod, én rögtön neki ugrok.

-          Nem kell, majd megoldjuk, lesz valami. Egyébként is. Régen voltunk mér együtt bulizni, szóval ne hagyjuk, hogy bármi is elrontsa ez estlét.

Hát a félórás készülési idő, nem volt elég Sarahnak, akármennyire is próbálkoztunk. Adammel vagy 10 percet vártunk rá a kanapén ülve. Én nem akartam előhozni a Viola-témát, ő pedig nem is hiszem, hogy gondolt rá. Csak összebújtunk és élveztük a vihar előtt csendet. Legalábbis nekem nagyon hasonló érzésem volt. Mintha valami robbanni készülne. Nagyon mertem remélni, hogy nem én leszek az.

Mikor leértünk már hatalmas tömeg volt. Még jó, hogy Lucas nem velünk jött és előbb ért oda, mint mi. 20 perc múlva már a színpadon volt az elő zenekar. Lövésem sincs mi volt a nevük, de nagyon jó hangulatot csináltak. Iszogattunk, táncoltunk és minden hasonlót, amit egy koncerten lehet…

Aztán jött a krach… Úgy 10 perc lehetett a Mumford kezdéséig, mikor Adam közölte, hogy mindjárt jön csak fel kell vennie a telefonját. Egy dolgot nem értek, hogyan nem jutott eszembe? Naiv vagyok? Lehet. De az biztos, hogy nem hagyom magam.

-          Na, itt is vagyok! Ő itt Viola. – Szóval Adam ténylegesen meghívta arra az estére, amit a barátainkkal szerettünk volna együtt tölteni. És még elé is ment. Hát, köszi, kedves Adam! - Rékával már találkoztál, ők pedig Lucas és Sarah.

-          Sziasztok. Viola vagyok. De ezt már Adam említette. – mikor megláttam már sejtettem, hogy az este nem úgy fog alakulni, mint azt eredetileg terveztük.

Minden történethez neki is volt egy hasonlója. Bármilyen bugyuta, viccesnek hangzó dolgot mondott Adam vagy Lucas, ő nevetett a leghangosabban. És hát persze, hogy ez tetszett a két pasinak… Láttam Sarah is közel áll ahhoz, hogy neki menjen legújabb „barátnőnknek”.

-          Sarah, ki kell menjek a mosdóba. Velem jössz?

-          Szívesen, addig se kell EZT látnom. – szemei szinte szikrákat szórtak. Pedig nem akartam ellene fordítani. Ezt mindet magának köszönhette Viola.

-          Lucas, mindjárt jövök. – fordult Sarah barátjához.

-          Jó. Viola, hogy volt az a sztori… - JÓ? Ennyi? Semmi hova mész, minden rendben? És rögtön visszafordul ahhoz, a … Sarah csak döbbenten nézett, majd el kezdtem a mosdók irányába húzni.

-          Én komolyan neki megyek. Mi a francot képzel? Idejön és úgy tesz, mintha ő lenne a világközepe. Ooh, Lucas Scottman, megbánod még te ezt az estét. Hogy lehet ennyire idióta! Miért nem látja, hogy mit csinál a csaj? És milyen név ez a Viola??

-          Oké, nyugodj meg! Még a fejed is vörös lett!

-          Ne mond azt, hogy vörös a fejem! Mert az első vonatra felrakom és integetek neki! Még az kellene, hogy valamiben is hasonlítsak arra szukára! Komolyan neki megyek!

-          Dehogy mész! Több eszed van annál! És egyébként is, azzal csak neki csinálnák jót. Szóval mindketten mély levegőt veszünk, és visszamegyünk nem engedjük, hogy újra felhúzzon minket.

-          Könnyen beszélsz!

-          Miért is? Lucas ex-csajáról beszélünk éppen?

-          Nem, oké. De valamiért vége kellett, hogy legyen. Lucas meg még abszolút nem is ismeri.

-          Sarah, ne legyél már hülye! Lucasnak eszébe nem jutna az a csaj.

-          Mi lenne, ha megleckéztetnénk ezt e két jó madarat!

-          Mire gondolsz?

-          Hát egy koncerten vagyunk, ahol sok jó pasi is van! – szája gonosz vigyorra hajlott. Semmi jóra nem számítottam.

-          És mégis mire gondoltál pontosan?

-          Jaj, ne csináld! Elmegyünk táncikálunk velük, elfogadunk egy-két italt. Csak egy kicsit piszkálni a fiúkat.

-          Rendben, de csak mert megérdemlik!

Mikor visszamentünk Viola már teljesen az ujja köré csavart pasijainkat. Legszívesebben neki mentem volna, ha Sarah nem tart vissza és húz a színpad elé, most ritkább hajszerkezettel rendelkezne.

Persze, hogy a színpad közelében megnőtt az négyzetméterre jutó jó pasik aránya. És nem is kellett sokáig várnunk, hogy ránk akadjon egy-kettő. Egy magas, szőke, rövid hajú pasi lépett mellém. Soha sem rajongtam a szőke pasikért, de a szemei… Az a típusú kék, amiben ténylegesen el tudnál veszni. Azt hiszem Gregnek hívták, bár nem nagyon vagyok benne biztos. Túl nagy volt a zaj ott elől. Sarahhoz egy alacsonyabb fekete hajú srác lépett, nem nagyon tetszett neki a dolog, de a cél érdekében elviselte egy darabig. Egészen jó társaságnak bizonyultak, jól táncoltak és emellett még koktélokat is szolgáltattak nekünk. A koncert hátralévő részét velük töltöttük. És határozottan úgy tűnt, akikkel jöttünk nem mutatnak túl sok érdeklődést irányunkba.
Mikor újra az elő zenekar lépett színpadra, már egy asztalnál ültünk négyesben és beszélgettünk. Elmondtuk nekik, hogy mi is volt a mi kis tervünk és hogy mennyire nem jött össze. Mire jól kinevettek minket.

-          Egy pasi nem így működik.

-          Mire gondolsz, Greg?

-          Mi úgy gondoljuk, hogy az ex-csajok, akik nem haragszanak ránk, jó barátok maradhatnak. És eszünkbe nem jut, hogy valamivel többet szeretnének. Hiszen oka volt, hogy szakítottunk velük.

-          És hogyan juttassuk el a borsónyi agyatokhoz, hogy igenis most tessék féltékenynek lenned, mert ha nem látnád én is az voltam nem is olyan régen. – Sarah már többet ivott, így nem nagyon figyelt arra mit mond. Még szerencse, hogy Greg és Mark nem voltak azok a sértődékeny típusok.

-          Mondjuk flörtölhetnél velem, annak tuti nem örülnék, ha a pasid helyében lennék.

-          Mark, mit gondolsz ez a szín megy a szememhez? – erre Sarah lejjebb csúsztatta felsőjét, hogy kilátsszon melltartója pántja. Mark csak mosolygott az egészen.

-          Szerintem igen, határozottan megy. Sőt kiemeli, amit kell. – majd egy kacsintás. Ha Sarah nem szerette volna, annyira Lucast, most tuti, hogy a pasi karjaiba olvad.

-          SARAH! Nem gondolod, hogy ezt legalább nem előttem kellene. – csattant egyszer csak Lucas hangja mellettünk.

-          Ez bejött! Köszi! – súgta Marknak, aki megeresztett egy enyhén pajzán mosolyt. De bár ne tette volna. Lucas, mint valami bőszült bika ugrott neki. Greg rögtön közéjük ugrott, mire ő kapta az első jobbost. Sarah belépett a két pasi közé és felvolt készülve a legrosszabbakra.

-          Szóval őt véded? Remélem jól érezted magad vele este? – esett neki Lucas Sarahnak.

-          Szóval most még neked áll feljebb! Nem tudom, ki viháncolt egész este egy vöröskével!

-          Mi? Most még én vagyok a rossz? Beszélgettünk csak, nem másztam bele a szájába!

-          Képzeld én sem! Éppen arról meséltem neki az előbb, hogy mekkora egy pöcs a pasim, mert észre se vette, hogy lassan egy órája nem vagyok mellette és eszébe sem jutott utánam jönni, annyira jól el van az új „barátjával”. – az egész hely minket nézett. Sarah magából kikelve ordított. Lucason látszott, hogy lassan leesnek neki a dolgok. Mintha kezdene megvilágosodni, hogy mekkora egy barom volt.

-          Oké, mi lenne, ha ezt kint folytatnánk. Szeretem ezt a helyet és nem akarom, hogy kirakjanak innen. – lépett mellénk Adam, utána pedig drágaság, aki mindennek okozója. 5 perccel később már az utcán voltunk. Szegény Greg még mindig a fejét fogta, ahol Luc eltalálta.

-          Sajnálom. Igazad van. Hülye voltam. Hazamehetünk és megbeszélhetjük a dolgot? – nézett barátnője szemébe Lucas.

-          Jó, menjünk. De valamit meg kellene tenned még! – Sarah Markék felé intett a fejével.

-          Ja, igen. Sajnálom, hogy behúztam egyet. És azt is, hogy neked estem.

-          Semmi gond. De legközelebb ne hagyd magára a barátnődet! – kezet fogtak és le is csillapodtak a kedélyek.

-          Mi is mehetünk? – fordult felém Adam.

-          Igen. Köszönöm, ami estét, jól éreztem magam. És sajnálom a monoklit! – nyomtam két puszit Greg, majd Mark arcára is. Adamet nem úgy tűnt, mintha zavarta volna a dolog. Kinyitotta előttem az ajtót Adam és vártam, hogy elbúcsúzzon Violától. Adam beült a vezetőülésbe, Viola pedig hátra.

-          Igazán nagyon rendes tőled Adam, hogy nálad tölthetem az hétvégét. Nem nagyon van kedvem szálloda féléhez… - hogy mi a fészkes fene? Ezt nem mondhatta komolyan? Azok után, hogy nem tölti velem az estét, amire gyakorlatilag csak miatta jöttünk el, még nála is alszik Viola! Oh nem, ezt már nem hagyom szó nélkül. Még nem indultunk el a kocsival, így amilyen gyorsan csak tudtam kipattantam belőle. Majd hazamegyek gyalog, vagy fogok egy taxit, de nem vagyok hajlandó vele egy autóban ülni.

-          Réka! Most mi van?

-          Nem is tudom!

-          Mi a fene ütött ma belétek? Sarah is olyan éretlenül viselkedett, most meg te! Nem gondolod, hogy rossz hatással vagytok egymásra? – Adam elém lépett közben. Amit mondott, minden egyes szót komolyan is gondolt.

-          Mi vagyunk egymásra rossz hatással? És rád milyen hatással van Viola?

-          Hogy jön most ide Viola?

-          Észrevetted, hogy nem voltam melletted egész este? Hogy a pasi, akinek Lucas behúzott végig velem volt? Hogy ő is ugyanúgy ott volt, csak Sarah helyett Velem? Nem, hát persze, hogy nem vettél semmit észre. Jobb dolgod akadt. Csak azt nem értem, hogy akkor mi a  francot görcsölünk itt ezen egészen? Menj, ülj vissza a kocsiba. És legyetek boldogok! Nekem erre nincs szükségem!

-          Most miről beszélsz? Engem nem érdekel Viola. Veled akarok lenni! Azért voltunk itt, de te elmentél. Akkor mégis hogyan lehettem volna veled?

-          Tudod, mit akkor én leszek a hibás. Nincs kedvem veszekedni. – megfordultam és elsétáltam. Nem akartam veszekedni. Nem akartam kiabálni, nem akartam tovább harcolni. Nem éreztem úgy, hogy értelme lenne, hogy megérni harcolni. Lehet, hogy ilyen hamar belefáradtam? Vagy csak nem akartam értelmetlenül tenni a dolgokat. Így lesz a legjobb. Viola megnyerte a háborút. 

36. Harc? Háború?

Sziasztok!


Megint csak megcsúszva, de itt a fejezet. Remélem tetszeni fog! Nem ígérem meg, de nagyon azon leszek, hogy szombaton is legyen egy rész... 

Aztán itt van az újabb Díj, amit drága Gitkámtól kaptam... 

Köszönöm neki!! 

És akinek én tovább adom, az két blog: 

Betsy: Csapó kettő blogja

Amy: Mindörökké Jasperre

Érdemes őket olvasni!! 

***

Nem túlzottan szeretjük annak a barátait, akit szeretünk.

Mindig legyen egy kis kétség, amelyet le kell csillapítani: íme, ez kelti fel minden pillanatnak a szomjúságát, ez élteti a boldog szerelmet. Mivel a félelem sohasem tágít tőle, gyönyörei sohasem untathatnak bennünket. Ezt a boldogságot végletes komolyság jellemzi.

***

Hogy miért nem vágtam a fejéhez az újonnan meg tudott információkat? Magam se tudom. Bár nem hiszem, hogy jól adta volna ki magát, ha az anyukája előtt veszek össze vele. Legszívesebben beültem volna az autóba és meg sem állok Londonig. Mi lett volna, ha nem jövök el ezen a hétvégén? Soha nem is tudtam volna meg, hogy miért jött haza? Nem hiszem, hogy ennek így kellene működnie.

-          Örülök, hogy megjött Adam. Most megyek, megnézek valamit az emeleten.

-          Rendben anya, menj csak! – majd meglátta a fényképalbumokat. – De ezeket vidd magaddal!

-          Pedig olyan jó kis képeket nézegettünk rólad. Egész délután elvoltunk vele. – ezt már a lépcső aljáról kiabálta vissza. Adam közelebb lépett, hogy puszit kapjak, de elfordítottam a fejem. Nem gondolja, hogy azok után, hogy egy egész délutánt eltöltött az exével, akiről még csak nem is tudtam, nem fogom egy kicsit felhúzni az orrom. Bár valószínűleg nem is sejtette, hogy miket tudtam meg.

-          Mi a baj?

-          Mond meg te.

-          De én nem tudom. Olyan csúnyán nézel rám.

-          Csúnyán nézek rád? Örülj, hogy csak csúnyán nézek…

-          Oké, most meg mi a fene történt?

-          Miért is jöttünk pontosan ezen a hétvégén ide? – kezdtem kissé kijönni a sodromból.

-          Mit mondott anyám?

-          Elég szomorú, hogy neki kell erről beszélnie. Nem gondolod?

-          Oké, figyelj. Viola nem akar semmit tőlem. Erről biztosított. Egy ideig együtt voltunk és ennyi. De már nem vagyunk és ez a lényeg.

-          Szóval Viola nem akar tőled semmit?

-          Igen, pont ezt mondtam…

-          Te talán igen? Mert egyedül róla beszéltél…

-          Nem, dehogy! Itt vagy nekem te. Soha nem csalnálak meg.

-          De ha nem lennék? Akkor mit tennél? Akkor is a szüleid nappalijában ülnél?

-          Mi? Most ne hogy már én legyek a rossz?

-          Ezt te sem gondolod komolyan? Együtt vagyunk 4 hónapja és még csak nem is említetted azt, hogy volt egy 6 éves kapcsolatod, de még csak a nevét sem. És akkor te most nem tehetsz semmiről? Akkor azt hiszem, el vagyunk tévedve, mindketten.

-          De én mondtam, hogy volt egy hosszabb kapcsolatom.

-          Igen, de hogy meddig tartott és miért lett vége azt nem. Oh, és persze azt sem, hogy még mindig tartod vele a kapcsolatot.

-          Na, jó. Szóval dióhéjban. Viola és én már nagyon régóta ismerjük egymást, de csak a gimiben közeledtünk egymáshoz. Aztán egyetem meg minden és ott találtuk magunkat Londonban. Nekem meg volt mindenem, amire vágytam: suliba jártam, munkám volt mellett, amit nagyon is szerettem, volt egy lakásom és egy barátnőm, akit nagyon szerettem. De ő nem érezte jól magát abban a környezetben. Mindig hiányoztak neki a barátai. Egy napon úgy döntött, hogy visszaköltözik. Először megpróbáltuk a távkapcsolat dolgot, de nem nagyon működött. Így jobbnak láttuk, ha külön folytatjuk. Aztán barátság lett az egészből. Sok mindent jobban meg tudok vele beszélni, mint más emberekkel.

-          És ettől most meg kellene nyugodnom? Miért nem mondtad, hogy miatta jövünk?

-          Mert ha említem, akkor nem akarsz majd eljönni. Szeretném, ha megismernéd. És a szüleimnek is szerettelek volna bemutatni.

-          És most mi legyen? – a kezdetleges dühöm csillapodni látszott, de ott motoszkált még mindig bennem egy fura érzés. Mit kellene tennem? Úgy csinálni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és bájologni Violának? Vagy felhúzni az orrom és eljátszani a féltékeny barátnőt?

-          Annyira jól éreztük eddig magunkat. Mi lenne, ha megpróbálnánk onnan folytatni ahol eddig tartottunk és majd Londonban megbeszéljük…

-          Nincs több titok? Valami, amire fel kellene még készülnöm?

-          Azt hiszem, hogy nincs…

-          Ma tényleg nagyon meg tudod nyugtatni az embert…

-          Este majd bebizonyítom, milyen nyugtató hatással tudok rád lenni… - ízelítőként végig húzta nyelvét a fülcimpámon. Hát Réka most legyél okos! Tisztán kell gondolkoznod! Viola… Viola… Kit érdekel? Már nincs vele… Itt van és határozottan velem akar lenni…

-          Adam… Ad…Adam… - a hangom már egyre kevésbé volt határozott, ahogy a kezei és a szája már egészen máshol kalandoztak. – Adam, anyukád… bármelyik… percben le…jöhet…

-          Hát, jó. De este nem úszod meg ennyivel!

-          Ugye, tudod, hogy valójában nincs minden rendben még köztünk?

-          Igen, sejtettem.

-          És ne hidd, hogy este újból el tudsz csábítani…

-          Majd meglátjuk! Bár most se kellett sok hozzá.

-          Sziasztok! Nézzétek kivel találkoztam a ház előtt! – Henry robogott be a házba utána pedig egy kedves kis tünemény… az irónia remélem kicsapott a hangomból…

-          Hello. Csak gondoltam beugrok és bemutatkozom, ne a bulin kelljen. Viola Willis vagyok. – és felém nyújtotta a kezét. Legszívesebben sarkon fordultam volna abban a pillanatban. Az egy dolog, hogy kedves és próbálja itt az aranyos kis „barátkozni szeretnék, nincsenek hátsó szándékaim” fejet, de nekem akkor sem tetszik ez a parádé. Vagy már paranoiás lettem?

-          Szia! Réka Kertész vagyok.

-          Örülök, hogy végre megismertelek. Mióta megismert Mulder azóta kevesebbet beszélgettünk.

-          Mulder? Csak nem X-akták? – fordultam Adam felé, aki csak vigyorogva bólintott egyet.

-          Még a gimi elején voltunk oda érte. És hát tök király sorozat. Azóta a filmeket is láttam. Na azok is tök jók.

-          Az tényleg jó az sorozat…

-          Emlékszek, mikor hajnali kettőkor álltunk neki nézni. Anyud meg tök ki volt akadva, mert hangosan röhögcséltünk rajta.

-          Lehet, hogy ő nem emlékszik, de én nagyon is! Másnap nem mertetek lejönni, ne hogy még kapjatok valami büntetést. – Helen jött le az emeletről. Láthatóan jó kedve volt. Csak nem a kis aranyos hozta a vidámságot a házba?!

-          De a hasam meg adta magát! Te nem is akartál lejönni, ne hogy anyu ne engedjen át többet…

-          Jó, de akkor még éretlenek voltunk, Mulder! - Ezt nem fogom kibírni az tuti… Ha hajam marad hétfőre az is csoda lesz. A kis vörös, meg csak mosolyog, mint egy idióta és be nem áll a szája… Már vagy fél órája osztotta és nem lehetett lelőni. Kezdtem magam kellemetlenül érezni, de az a tény megnyugtatott, hogy Adam mindvégig mellettem ült és átkarolta vállamat. Így kissé elviselhetővé vált az egész szituáció.

-          Jaj, már megint csak én beszéltem. Annyira sajnálom. Ilyenkor lőjetek le legközelebb! – Szívesen, csak szólj! – Viszont nekem most mennem kell. Mert nem fogok elkészülni estére. Helen, köszönöm azokat a csodás sütiket. Nem tudtam megállni, hogy ne kóstoljam meg őket. Tök finomak! És Henry apu totál ki lett volna, ha nem segítesz neki felrakni azt a tök hülye díszítést! Mulder, Réka! Este találkozunk! Sziasztok!

Azt hittem már soha nem megy el! Ilyen hosszú búcsúzó monológot még anyum se mondott, mikor Angliába jöttem. És ha még egyszer meg hallom azt, hogy ’tök jó’, ’tök finom’, ’tök akármi’, kiugrom egy ablakon. Adam bedobta a „felmegyünk készülődni” kártyát. Azt hiszem taktikát kell váltsak. Bár legszívesebben kitekerném a csaj nyakát, de nem tehetem. Adam barátja, még ha nekem nem is tetszik a dolog. Tehát mostantól én leszek a megértő és magabiztos lány, aki teljes mértékben megbízik a pasijában. Így Adam mellett a kis vörös szuka is láthatja, hogy én vagyok a toppon.

Egy óra múlva már a nappaliban ültünk indulásra készen. Mármint Adam kivételével. Ha minden randink előtt is ezt csinálja, akkor nem értem, hogyan ér oda időben. Négyszer öltözött át, kétszer ment vissza a fürdőbe megnézni, hogy biztos jól áll-e a haja. Nekem már az első összeállítás is okozott némi nyugtalan percet. Főleg, ha a pulzus számomat tekintjük… Remélem nem Viola miatt van ez a nagy izgalom. Jobban örülnék, ha régen látott barátaira szeretne jó benyomást tenni. 10 perces újabb várakozás után, már indulhattunk is.

Lehet nem is kellene haragudnom Violára. Hiszen Adam nem mondta, hogy miatta jövünk. Kedves volt velem. És nem is ismerem igazán. Mi van, ha egy aranyos lány, aki véletlenül cseppent ebbe az általam felfújt féltékenységi mizériába.

Fergeteges bulit csaptak, de tényleg. Mindenki jól érezte magát és abszolút nem csodálom, hogy Viola nem tudta itt hagyni ezt a környéket. És még ismerős arcot is találtam az ünneplő tömegben.

-          Szia! Adam nem is mondta, hogy te is jössz!

-          Szia Zack! Nekem se, hogy te itt leszel!

-          Nem láttál valami becserkészhető nőszemélyt?

-          Hát, hogy őszinte legyek nem nagyon figyeltem, de majd jobban összpontosítok!!

-          És mizu?

-          Semmi különös. Kérdezhetek valamit?

-          Persze. De nem akarom átvágni a haverom, szóval még ha te szeretnéd is, nekem nem fog összejönni a dolog… Bocsi.

-          Nem, arra gondoltam. – érdekes egy stílusa volt a srácnak, de azért szeretnivaló. – Szóval mennyire ismered Violát?

-          Kibújt a zöld szemű szörny a zsákból…

-          Jaj, hát persze, hogy még erre is van egy jó kis poénod!

-          Még jó hogy! Hát elég jó csaj, bár a tök jó és hasonló tök dolgok az agyamra mennek, amúgy aranyos. Néha hisztis, de „tök” jó fej.

-          Zack, az ajtó mellett van egy barna csajszi, elég magányosnak tűnik.

-          Jó kis tématerelés, mielőtt visszakérdezhetnék! Zack-minator belendül! – lehúzta a poharában lévő piát és elindult az ajtó felé.

Teljes mértékben igaza volt. Ez elterelésnek tökéletes volt. Tudom, gonosz vagyok, mert megkaptam azokat az infókat, amikre szükségem volt és már le is ráztam szegényt. De majd kiengesztelem. Valahogy…

Adammel lassan egy órája nem találkoztam, viszont Violával sem. Oké, nem kezdek el kombinálni. Csak a véletlenek összjátéka. Ahhoz képest, hogy most vagyok itt először, nagyon sokan jöttek oda hozzám beszélgetni. Viola szülei nagyon aranyosak voltak, érdeklődtek minden iránt, ami velem volt kapcsolatban. Viola barátai is kedvesek voltak. Egyetlen személy hiányzott csak, de őt mintha a föld nyelte volna el.

-          Szia! Réka, ugye?

-          Igen. Szia Viola.

-          Nem láttad Adamet? Az előbb még meg volt. – legalább ő találkozott vele mostanában.

-          Nem tudom merre lehet. De majd szólj, ha megtaláltad.

-          Jaj, csak nem elhanyagol? Biztos akadt jobb társasága. – mondta gúnyos vigyorral az arán. És én még azt gondoltam, hogy kedves, meg aranyos és hogy csak a féltékenység beszél belőlem. –Lehet rövidebb pórázon kellene tartanod, mielőtt valaki rá rakja a mancsát.

-          Tud magára vigyázni. Teljes mértékben megbízom benne.

-          Kérlek. Ne legyél ennyire naiv. Szerinted miért van itt, ha nem azért, mert szeretne velem lenni. És nem gondolod, hogy elmondta volna, ha miért jöttök, ha biztos lenne abban, hogy már semmit sem érez irántam.

-          Sziasztok! Azt hittem, már soha nem talállak meg titeket. – végszóra Adam lépett mellénk. Mit ne mondjak örültem neki, hogy végre előkerült. Lehettem volna most az az ember, aki rögtön letámadja és még bírja szusszal nem szakad el a szájától, de nem. Ha ezt teszem, azzal Viola nyert volna. Nem akartam kimutatni, mennyi kétséget keltett bennem. Már szinte azt sem tudtam, mit higgyek. – Jót beszélgettettek?

-          Persze, jóban leszünk mi. Ugye Réka?

-          Igen. Minden rendben. Főleg most, hogy mindenki a helyén van. – bújtam Adam ölelő kezei közé.

-          Találkoztál már Zackkel?

-          Igen, rögtön kiszúrtam a radar-tekintetét. Azt hiszem, meg is találta mára a megfelelő „alanyt”.

-          Nem is Zack lenne.

-          Én most megyek. Másokkal is kell beszélgetnem, nem lehetek folyton veletek. – dobott egy mosolyt Viola és már ott sem volt.

-          Ugye, milyen aranyos? Mondtam, hogy nem lesz semmi gond… - hát ez azért nem teljesen volt így. Ilyenkor mit tehet az ember? Közli, hogy milyen is valójában a nő, akit dicsérnek, vagy kerüljön el egy újabb konfliktust, ami ebből adódna?

-          Merre jártál egész este? – tématerelés. Ez nagyon megy ma nekem.

-          Violával pakoltuk fel az ajándékait a szobájába. Utána meg egy-két haverral beszélgettünk. És te mit csinált?

-          Beszélgettem ismeretlen ismerősökkel.

-          Ne haragudj, hogy nem voltam veled. Csak…

-          Semmi gond. Régen voltál már itthon. Tudom. – akkor sem fogom hagyni, hogy Viola csak egy kicsit is közelebb kerüljön céljához. Nem azért maradtam kint, hogy ilyen könnyen feladjam.

-          Hello-hello! Réka! Imádlak! Holnap akkor mehetek veletek vissza?

-          Persze, de mi van veled, ember?

-          Semmi, semmi. Réka, jövök neked eggyel! – Zack két puszit nyomott az arcomra és már el is viharzott.

-          Ennek mi baja van?

-          Szerintem összejött neki a barna csajszi, akit az előbb szúrtam ki neki. – mondtam  kuncogva, mire Adam elég érdekes fejet vágott be. – Most mi van?

-          Te segítettél neki csajt találni?

-          Hát… Ő is segített nekem.

-          Igen? És miben? Kezdjek el félni?

-          Nem kell félned. És nekem?  - a válasza olyan tett volt, amitől egyből honvágyam lett egy nagy, puha ágy iránt.

Mikor végre elszakadtunk egymástól, Viola szúrós tekintetével találtam szembe magam. Azért én se vagyok olyan jó kislány, hogy erre ne tegyek egy lapáttal. Kezeim lesiklottak Adam formás hátsójára, majd közelebb hajoltam a füléhez, és megosztottam vele előbbi gondolataimat az ággyal kapcsolatosan. Mire Adamből egy halk sóhaj tört fel, majd elkapta a kezem és az udvar felé húzott. Az ajtóban Viola toppant elénk.

-          Csak nem mentek? Még nem is ettetek tortát!

-          Hát egy kis torta még belefér, azt hiszem. Adam, te mit gondolsz? – hogy ki akartam-e használni a helyzetet, hogy Adamnek igenis sietős dolga lett volna? Hogy ő mondja azt Violának, hogy sajnos most mennünk kell? De tudtam, hogy nem teszi. Nem akarta megbántani, bár mennyire is örültem volna neki.

-          Egy kis torta belefér. – mondta nagy sóhajok közepette. Arcára egyértelműen a csalódottság ült ki, amit szerencsére Viola is észrevett.

Vagy egy óráig tartott a tortázgatás, de ezt valahogy nem tudtam akkor bánni. Adam végig mellettem volt. Viola pedig a saját mérgében fortyoghatott. Úgy éreztem megnyertem egy csatát, de valahogy a háborút még nem éreztem lezártnak…