36. Harc? Háború?

Sziasztok!


Megint csak megcsúszva, de itt a fejezet. Remélem tetszeni fog! Nem ígérem meg, de nagyon azon leszek, hogy szombaton is legyen egy rész... 

Aztán itt van az újabb Díj, amit drága Gitkámtól kaptam... 

Köszönöm neki!! 

És akinek én tovább adom, az két blog: 

Betsy: Csapó kettő blogja

Amy: Mindörökké Jasperre

Érdemes őket olvasni!! 

***

Nem túlzottan szeretjük annak a barátait, akit szeretünk.

Mindig legyen egy kis kétség, amelyet le kell csillapítani: íme, ez kelti fel minden pillanatnak a szomjúságát, ez élteti a boldog szerelmet. Mivel a félelem sohasem tágít tőle, gyönyörei sohasem untathatnak bennünket. Ezt a boldogságot végletes komolyság jellemzi.

***

Hogy miért nem vágtam a fejéhez az újonnan meg tudott információkat? Magam se tudom. Bár nem hiszem, hogy jól adta volna ki magát, ha az anyukája előtt veszek össze vele. Legszívesebben beültem volna az autóba és meg sem állok Londonig. Mi lett volna, ha nem jövök el ezen a hétvégén? Soha nem is tudtam volna meg, hogy miért jött haza? Nem hiszem, hogy ennek így kellene működnie.

-          Örülök, hogy megjött Adam. Most megyek, megnézek valamit az emeleten.

-          Rendben anya, menj csak! – majd meglátta a fényképalbumokat. – De ezeket vidd magaddal!

-          Pedig olyan jó kis képeket nézegettünk rólad. Egész délután elvoltunk vele. – ezt már a lépcső aljáról kiabálta vissza. Adam közelebb lépett, hogy puszit kapjak, de elfordítottam a fejem. Nem gondolja, hogy azok után, hogy egy egész délutánt eltöltött az exével, akiről még csak nem is tudtam, nem fogom egy kicsit felhúzni az orrom. Bár valószínűleg nem is sejtette, hogy miket tudtam meg.

-          Mi a baj?

-          Mond meg te.

-          De én nem tudom. Olyan csúnyán nézel rám.

-          Csúnyán nézek rád? Örülj, hogy csak csúnyán nézek…

-          Oké, most meg mi a fene történt?

-          Miért is jöttünk pontosan ezen a hétvégén ide? – kezdtem kissé kijönni a sodromból.

-          Mit mondott anyám?

-          Elég szomorú, hogy neki kell erről beszélnie. Nem gondolod?

-          Oké, figyelj. Viola nem akar semmit tőlem. Erről biztosított. Egy ideig együtt voltunk és ennyi. De már nem vagyunk és ez a lényeg.

-          Szóval Viola nem akar tőled semmit?

-          Igen, pont ezt mondtam…

-          Te talán igen? Mert egyedül róla beszéltél…

-          Nem, dehogy! Itt vagy nekem te. Soha nem csalnálak meg.

-          De ha nem lennék? Akkor mit tennél? Akkor is a szüleid nappalijában ülnél?

-          Mi? Most ne hogy már én legyek a rossz?

-          Ezt te sem gondolod komolyan? Együtt vagyunk 4 hónapja és még csak nem is említetted azt, hogy volt egy 6 éves kapcsolatod, de még csak a nevét sem. És akkor te most nem tehetsz semmiről? Akkor azt hiszem, el vagyunk tévedve, mindketten.

-          De én mondtam, hogy volt egy hosszabb kapcsolatom.

-          Igen, de hogy meddig tartott és miért lett vége azt nem. Oh, és persze azt sem, hogy még mindig tartod vele a kapcsolatot.

-          Na, jó. Szóval dióhéjban. Viola és én már nagyon régóta ismerjük egymást, de csak a gimiben közeledtünk egymáshoz. Aztán egyetem meg minden és ott találtuk magunkat Londonban. Nekem meg volt mindenem, amire vágytam: suliba jártam, munkám volt mellett, amit nagyon is szerettem, volt egy lakásom és egy barátnőm, akit nagyon szerettem. De ő nem érezte jól magát abban a környezetben. Mindig hiányoztak neki a barátai. Egy napon úgy döntött, hogy visszaköltözik. Először megpróbáltuk a távkapcsolat dolgot, de nem nagyon működött. Így jobbnak láttuk, ha külön folytatjuk. Aztán barátság lett az egészből. Sok mindent jobban meg tudok vele beszélni, mint más emberekkel.

-          És ettől most meg kellene nyugodnom? Miért nem mondtad, hogy miatta jövünk?

-          Mert ha említem, akkor nem akarsz majd eljönni. Szeretném, ha megismernéd. És a szüleimnek is szerettelek volna bemutatni.

-          És most mi legyen? – a kezdetleges dühöm csillapodni látszott, de ott motoszkált még mindig bennem egy fura érzés. Mit kellene tennem? Úgy csinálni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és bájologni Violának? Vagy felhúzni az orrom és eljátszani a féltékeny barátnőt?

-          Annyira jól éreztük eddig magunkat. Mi lenne, ha megpróbálnánk onnan folytatni ahol eddig tartottunk és majd Londonban megbeszéljük…

-          Nincs több titok? Valami, amire fel kellene még készülnöm?

-          Azt hiszem, hogy nincs…

-          Ma tényleg nagyon meg tudod nyugtatni az embert…

-          Este majd bebizonyítom, milyen nyugtató hatással tudok rád lenni… - ízelítőként végig húzta nyelvét a fülcimpámon. Hát Réka most legyél okos! Tisztán kell gondolkoznod! Viola… Viola… Kit érdekel? Már nincs vele… Itt van és határozottan velem akar lenni…

-          Adam… Ad…Adam… - a hangom már egyre kevésbé volt határozott, ahogy a kezei és a szája már egészen máshol kalandoztak. – Adam, anyukád… bármelyik… percben le…jöhet…

-          Hát, jó. De este nem úszod meg ennyivel!

-          Ugye, tudod, hogy valójában nincs minden rendben még köztünk?

-          Igen, sejtettem.

-          És ne hidd, hogy este újból el tudsz csábítani…

-          Majd meglátjuk! Bár most se kellett sok hozzá.

-          Sziasztok! Nézzétek kivel találkoztam a ház előtt! – Henry robogott be a házba utána pedig egy kedves kis tünemény… az irónia remélem kicsapott a hangomból…

-          Hello. Csak gondoltam beugrok és bemutatkozom, ne a bulin kelljen. Viola Willis vagyok. – és felém nyújtotta a kezét. Legszívesebben sarkon fordultam volna abban a pillanatban. Az egy dolog, hogy kedves és próbálja itt az aranyos kis „barátkozni szeretnék, nincsenek hátsó szándékaim” fejet, de nekem akkor sem tetszik ez a parádé. Vagy már paranoiás lettem?

-          Szia! Réka Kertész vagyok.

-          Örülök, hogy végre megismertelek. Mióta megismert Mulder azóta kevesebbet beszélgettünk.

-          Mulder? Csak nem X-akták? – fordultam Adam felé, aki csak vigyorogva bólintott egyet.

-          Még a gimi elején voltunk oda érte. És hát tök király sorozat. Azóta a filmeket is láttam. Na azok is tök jók.

-          Az tényleg jó az sorozat…

-          Emlékszek, mikor hajnali kettőkor álltunk neki nézni. Anyud meg tök ki volt akadva, mert hangosan röhögcséltünk rajta.

-          Lehet, hogy ő nem emlékszik, de én nagyon is! Másnap nem mertetek lejönni, ne hogy még kapjatok valami büntetést. – Helen jött le az emeletről. Láthatóan jó kedve volt. Csak nem a kis aranyos hozta a vidámságot a házba?!

-          De a hasam meg adta magát! Te nem is akartál lejönni, ne hogy anyu ne engedjen át többet…

-          Jó, de akkor még éretlenek voltunk, Mulder! - Ezt nem fogom kibírni az tuti… Ha hajam marad hétfőre az is csoda lesz. A kis vörös, meg csak mosolyog, mint egy idióta és be nem áll a szája… Már vagy fél órája osztotta és nem lehetett lelőni. Kezdtem magam kellemetlenül érezni, de az a tény megnyugtatott, hogy Adam mindvégig mellettem ült és átkarolta vállamat. Így kissé elviselhetővé vált az egész szituáció.

-          Jaj, már megint csak én beszéltem. Annyira sajnálom. Ilyenkor lőjetek le legközelebb! – Szívesen, csak szólj! – Viszont nekem most mennem kell. Mert nem fogok elkészülni estére. Helen, köszönöm azokat a csodás sütiket. Nem tudtam megállni, hogy ne kóstoljam meg őket. Tök finomak! És Henry apu totál ki lett volna, ha nem segítesz neki felrakni azt a tök hülye díszítést! Mulder, Réka! Este találkozunk! Sziasztok!

Azt hittem már soha nem megy el! Ilyen hosszú búcsúzó monológot még anyum se mondott, mikor Angliába jöttem. És ha még egyszer meg hallom azt, hogy ’tök jó’, ’tök finom’, ’tök akármi’, kiugrom egy ablakon. Adam bedobta a „felmegyünk készülődni” kártyát. Azt hiszem taktikát kell váltsak. Bár legszívesebben kitekerném a csaj nyakát, de nem tehetem. Adam barátja, még ha nekem nem is tetszik a dolog. Tehát mostantól én leszek a megértő és magabiztos lány, aki teljes mértékben megbízik a pasijában. Így Adam mellett a kis vörös szuka is láthatja, hogy én vagyok a toppon.

Egy óra múlva már a nappaliban ültünk indulásra készen. Mármint Adam kivételével. Ha minden randink előtt is ezt csinálja, akkor nem értem, hogyan ér oda időben. Négyszer öltözött át, kétszer ment vissza a fürdőbe megnézni, hogy biztos jól áll-e a haja. Nekem már az első összeállítás is okozott némi nyugtalan percet. Főleg, ha a pulzus számomat tekintjük… Remélem nem Viola miatt van ez a nagy izgalom. Jobban örülnék, ha régen látott barátaira szeretne jó benyomást tenni. 10 perces újabb várakozás után, már indulhattunk is.

Lehet nem is kellene haragudnom Violára. Hiszen Adam nem mondta, hogy miatta jövünk. Kedves volt velem. És nem is ismerem igazán. Mi van, ha egy aranyos lány, aki véletlenül cseppent ebbe az általam felfújt féltékenységi mizériába.

Fergeteges bulit csaptak, de tényleg. Mindenki jól érezte magát és abszolút nem csodálom, hogy Viola nem tudta itt hagyni ezt a környéket. És még ismerős arcot is találtam az ünneplő tömegben.

-          Szia! Adam nem is mondta, hogy te is jössz!

-          Szia Zack! Nekem se, hogy te itt leszel!

-          Nem láttál valami becserkészhető nőszemélyt?

-          Hát, hogy őszinte legyek nem nagyon figyeltem, de majd jobban összpontosítok!!

-          És mizu?

-          Semmi különös. Kérdezhetek valamit?

-          Persze. De nem akarom átvágni a haverom, szóval még ha te szeretnéd is, nekem nem fog összejönni a dolog… Bocsi.

-          Nem, arra gondoltam. – érdekes egy stílusa volt a srácnak, de azért szeretnivaló. – Szóval mennyire ismered Violát?

-          Kibújt a zöld szemű szörny a zsákból…

-          Jaj, hát persze, hogy még erre is van egy jó kis poénod!

-          Még jó hogy! Hát elég jó csaj, bár a tök jó és hasonló tök dolgok az agyamra mennek, amúgy aranyos. Néha hisztis, de „tök” jó fej.

-          Zack, az ajtó mellett van egy barna csajszi, elég magányosnak tűnik.

-          Jó kis tématerelés, mielőtt visszakérdezhetnék! Zack-minator belendül! – lehúzta a poharában lévő piát és elindult az ajtó felé.

Teljes mértékben igaza volt. Ez elterelésnek tökéletes volt. Tudom, gonosz vagyok, mert megkaptam azokat az infókat, amikre szükségem volt és már le is ráztam szegényt. De majd kiengesztelem. Valahogy…

Adammel lassan egy órája nem találkoztam, viszont Violával sem. Oké, nem kezdek el kombinálni. Csak a véletlenek összjátéka. Ahhoz képest, hogy most vagyok itt először, nagyon sokan jöttek oda hozzám beszélgetni. Viola szülei nagyon aranyosak voltak, érdeklődtek minden iránt, ami velem volt kapcsolatban. Viola barátai is kedvesek voltak. Egyetlen személy hiányzott csak, de őt mintha a föld nyelte volna el.

-          Szia! Réka, ugye?

-          Igen. Szia Viola.

-          Nem láttad Adamet? Az előbb még meg volt. – legalább ő találkozott vele mostanában.

-          Nem tudom merre lehet. De majd szólj, ha megtaláltad.

-          Jaj, csak nem elhanyagol? Biztos akadt jobb társasága. – mondta gúnyos vigyorral az arán. És én még azt gondoltam, hogy kedves, meg aranyos és hogy csak a féltékenység beszél belőlem. –Lehet rövidebb pórázon kellene tartanod, mielőtt valaki rá rakja a mancsát.

-          Tud magára vigyázni. Teljes mértékben megbízom benne.

-          Kérlek. Ne legyél ennyire naiv. Szerinted miért van itt, ha nem azért, mert szeretne velem lenni. És nem gondolod, hogy elmondta volna, ha miért jöttök, ha biztos lenne abban, hogy már semmit sem érez irántam.

-          Sziasztok! Azt hittem, már soha nem talállak meg titeket. – végszóra Adam lépett mellénk. Mit ne mondjak örültem neki, hogy végre előkerült. Lehettem volna most az az ember, aki rögtön letámadja és még bírja szusszal nem szakad el a szájától, de nem. Ha ezt teszem, azzal Viola nyert volna. Nem akartam kimutatni, mennyi kétséget keltett bennem. Már szinte azt sem tudtam, mit higgyek. – Jót beszélgettettek?

-          Persze, jóban leszünk mi. Ugye Réka?

-          Igen. Minden rendben. Főleg most, hogy mindenki a helyén van. – bújtam Adam ölelő kezei közé.

-          Találkoztál már Zackkel?

-          Igen, rögtön kiszúrtam a radar-tekintetét. Azt hiszem, meg is találta mára a megfelelő „alanyt”.

-          Nem is Zack lenne.

-          Én most megyek. Másokkal is kell beszélgetnem, nem lehetek folyton veletek. – dobott egy mosolyt Viola és már ott sem volt.

-          Ugye, milyen aranyos? Mondtam, hogy nem lesz semmi gond… - hát ez azért nem teljesen volt így. Ilyenkor mit tehet az ember? Közli, hogy milyen is valójában a nő, akit dicsérnek, vagy kerüljön el egy újabb konfliktust, ami ebből adódna?

-          Merre jártál egész este? – tématerelés. Ez nagyon megy ma nekem.

-          Violával pakoltuk fel az ajándékait a szobájába. Utána meg egy-két haverral beszélgettünk. És te mit csinált?

-          Beszélgettem ismeretlen ismerősökkel.

-          Ne haragudj, hogy nem voltam veled. Csak…

-          Semmi gond. Régen voltál már itthon. Tudom. – akkor sem fogom hagyni, hogy Viola csak egy kicsit is közelebb kerüljön céljához. Nem azért maradtam kint, hogy ilyen könnyen feladjam.

-          Hello-hello! Réka! Imádlak! Holnap akkor mehetek veletek vissza?

-          Persze, de mi van veled, ember?

-          Semmi, semmi. Réka, jövök neked eggyel! – Zack két puszit nyomott az arcomra és már el is viharzott.

-          Ennek mi baja van?

-          Szerintem összejött neki a barna csajszi, akit az előbb szúrtam ki neki. – mondtam  kuncogva, mire Adam elég érdekes fejet vágott be. – Most mi van?

-          Te segítettél neki csajt találni?

-          Hát… Ő is segített nekem.

-          Igen? És miben? Kezdjek el félni?

-          Nem kell félned. És nekem?  - a válasza olyan tett volt, amitől egyből honvágyam lett egy nagy, puha ágy iránt.

Mikor végre elszakadtunk egymástól, Viola szúrós tekintetével találtam szembe magam. Azért én se vagyok olyan jó kislány, hogy erre ne tegyek egy lapáttal. Kezeim lesiklottak Adam formás hátsójára, majd közelebb hajoltam a füléhez, és megosztottam vele előbbi gondolataimat az ággyal kapcsolatosan. Mire Adamből egy halk sóhaj tört fel, majd elkapta a kezem és az udvar felé húzott. Az ajtóban Viola toppant elénk.

-          Csak nem mentek? Még nem is ettetek tortát!

-          Hát egy kis torta még belefér, azt hiszem. Adam, te mit gondolsz? – hogy ki akartam-e használni a helyzetet, hogy Adamnek igenis sietős dolga lett volna? Hogy ő mondja azt Violának, hogy sajnos most mennünk kell? De tudtam, hogy nem teszi. Nem akarta megbántani, bár mennyire is örültem volna neki.

-          Egy kis torta belefér. – mondta nagy sóhajok közepette. Arcára egyértelműen a csalódottság ült ki, amit szerencsére Viola is észrevett.

Vagy egy óráig tartott a tortázgatás, de ezt valahogy nem tudtam akkor bánni. Adam végig mellettem volt. Viola pedig a saját mérgében fortyoghatott. Úgy éreztem megnyertem egy csatát, de valahogy a háborút még nem éreztem lezártnak…