Búcsú és 55. fejezet

„Jó volna lenni még talán, de 
mit is tegyek, ha nem lehet. 
A szótáradba írj be, s néha
lapozz föl engem és leszek.”

Sziasztok!

Hát akkor jöjjön a miértre a válasz…

Miért is ért véget? – A kezdeti lelkesedés egyre inkább alábbhagyott, aztán újra élveztem az írást, viszont az utóbbi időben megint egy hatalmas gödörben találtam magam. Ezért is volt a szünet, de sajnos ez sem segített. Úgy gondoltam, hogy a szálak le lettek zárva és nem maradt nyitott kérdés, így e ponton véget „tudott” érni a történet.

De, hogy kicsit tisztára mossam a kezeimet, itt a története annak, amikor Geri és Réka számára elkezdődött valami új.

***

Egy átlagos hétköznap este volt, Réka már többször is segített Gábornak az éttermében, ahogy azon estén is…

Egyedül voltam az étteremben, ma én voltam a soros a zárással. Lekapcsoltam hátul a villanyokat és indultam volna az emelet felé, mikor zajt hallottam a bejárat felől. Nem vagyok alapjában véve ijedős fajta, de azért a kezembe vettem a seprűt az ajtó mögül. Lassan indultam el kifelé, egyik kezembe a célszerszám, a másikban a mobilom Gábor nevével a kijelzőn. Valaki kinyitotta a hűtőajtót, a fénye bevilágította a pult mögötti részt. Ahogy kiléptem az ajtón, megnyugodtam. Csak Geri volt az.

-          Hát te? Azt hittem már senki nincs itt.

-          Nagyon nem úgy tűnik. Megijesztettél. Hogyan jutottál be? – felemelt egy kulcscsomót, majd meghúzta a kezében lévő sörös üveget. Ahogy láttam ádámcsutkája mozgását, nagyon messze jártam már gondolatban. Mostanában nagyon fura hatással volt rám a közelsége.

-          És te mit csinálsz azzal a partvissal? – hangja hirtelen rántott vissza a valóságba.

-          Ja, hogy ezzel! Azt hittem, le kell, üssek majd valakit.

-          Remélem, azért nem akarsz leütni?

-          Nem, már nem tervezem…

-          Miért milyen terveid vannak? – letette az asztalra az üveget és elindult felém. Számtalan indokot fel tudtam volna sorolni, hogy most miért kell elmennem, ha nem vesztem volna el a két barna szemben. Mire észbe kaptam már közvetlenül előttem állt és vészesen közelített az arca az enyémhez.

-          Még körül kell néznem az irodában is. És be kell zárjak… - hangomban semmilyen határozottság nem volt fellelhető.

-          Az ajtó bezárva. És az iroda valószínűleg meg fog várni. – alig, hogy kimondta már éreztem a kezeit a derekam körül.

Még közelebb lépett, teljesen egymáshoz simultunk. Ennek nagyon nem lesz jó vége! Réka, legyen eszed! Aztán minden kiürült a fejemből, de szó szerint minden. Abban a percben, mikor ajkaink összeértek. Először lassan csókolt meg, majd egyre intenzívebbé vált a kis játékunk, mikor feladtam minden nemű tiltakozással. Lassan kutatta kezeivel a pólóm alját. Most kell megállnod, mielőtt még késő lesz! Mi a jó fenéért nem tudok egyszer a józan eszemre hallgatni? Miért kell nekem a szívem után menni mindig. Most nem a szerelem hajtott, hanem a vágy. Akkor azt gondoltam, hogy Adam az igazi, de ez már régen volt. És most itt állok, egyelőre, és elvesztettem az eszem, és hogy őszinte legyek pasi még ilyen hatással nem volt rám… Lassan lekerült rólam a felsőm, de én sem tétlenkedtem sokáig. Mind a szája, mind a kezei messze kalandoztak az arcomtól. Majd egy mozdulattal felemelt a pultra. Pár pillanat múlva már nem nagyon volt köztünk anyagi akadály, ha lehet így fogalmazni. Egy pillanatra megállt és a szemembe nézett, mintha engedélyt kérne, arra, ami következik. De azt már régen megkapta. Egészen a pult szélére húzódtam, hogy tudtára adjam válaszomat. Minden apró pillanatot és mozdulatot elnyújtottunk, mintha csak attól félnénk, hogy ez az egész nem történik meg. Mintha félnénk az „utána” pillanattól. Minden mozdulattal egyre biztosabb voltam abban, hogy miért is engedtem neki, miért nem kiáltottam nemet, mikor még lett volna rá lehetőségem. Éreztem, ahogy az izzadtság cseppek folynak végig a gerincem mentén, ezzel még inkább a határokig veszítve az érzékeimet. Éreztem, ahogy egyre szaporábban ver a szíve, ahogy a kulcscsontom felett millió és egy apró szikra kelt életre a lélegzetétől. Megtorpant egy pillanatra és felnézett rám. Ott játszott az arcán a félelem, de a vágytól ködös tekintetében csak a boldogságot lehetett felfedezni. Mintha az életem múlott volna rajta, úgy csaptam le ajkaira. Nem akartam gondolkodni, csak érezni azt,mennyit jelent neki is ez a pár pillanat. Ott és akkor tudtam, hogy semmi sem lesz már olyan, mint régen, de nem is akartam mást, csak, hogy még ezerszer átéljem ezt vele…

***

Na, szóval. Remélem a történet zárásaként ez feltette arra a bizonyos betűre a pontot és senki nem távozik úgy az oldalról, hogy csalódottság maradna neki.

Köszönöm, hogy ennyien, eddig itt voltatok, hogy vártatok és bíztattatok. Tűrtétek a hülyeségeimet és megosztottátok velem a gondolataitokat. Nekem hatalmas élmény volt. Sokat köszönhetek ennek a történetnek, oldalnak.

Csóközön mindenkinek!

Jók legyetek!

Breeco

54. Hogyan tovább...

Sziasztok!

Hát ez több szempontból sem fog nektek tetszeni, de ez van... Bocsi...
Jó olvasást! :)

***

“Ez az egyetlen életed van. Ha egy utcahosszúságú “miért nem tettem meg azt, amit szerettem volna” listával fognak eltemetni, az semmi mást nem jelent, mint hogy NEM TETTED MEG, amit lehetett volna.” 

"Mi az ember, ha nem emlékei összessége? Csupán egy történet vagyunk, amit megélünk. Egy mese, amelyet önmagunknak mondunk el."

***

Sokszor mondják, hogy majd az idő segít. Tényleg így van? Idővel minden egyszerűbb? Tisztább? Vagy könnyebb lenne? Vagy csak a felejtés az, ami marad nekünk? És ha nem akarjuk? Ha nem akarunk tovább lépni és minden pillanatot meg szeretnénk tartani éberen, mintha még mindig abban élnénk? Bármit is próbáltam tenni, hogy minden megmaradjon rá kellett jönnöm, hogy ő már nincs és elindulni egy olyan úton, ahol neki helye már csak a szívemben marad.


***

Új élet, új környezet, régi barátok és újak. Próbálja az ember mindig megkeresni azt az utat, ami a leginkább járható számára. Így jutattam Szegedre 2 éve. Teljesen más irányt vett az életem Roni halála után. Rájöttem, hogy nem szabad olyan dolgokra pocsékolnom az időmet, ami nem érdekel vagy olyan emberre, aki nem érdemli meg. Bár próbáltunk úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, de Eszter is tudta, hogy semmi sem lesz az, mint régen. Már nem vagyunk mindennapi kapcsolatban, ennek ellenére ott vagyunk egymásnak, ha bármi történne.

Nem csak az egyetem marasztalt már Szegeden. Gáborral egészen közel kerültünk egymáshoz, már amennyire ezt lehet a barátság keretein belül, hiszen neki ott volt Orsi és egyébként se gondoltam máshogy rá csak, mint egy közeli barátra. Orsi már egészen más téma. Az esetek nagy részében nem találtuk meg a közös hangot, teljesen mások vagyunk. Egész nap ezerrel pörög, szinte lelőni se lehet. Mindig menni akar ezerfelé, mindenhol ott akar lenni, mindent elsőként meg tudni. Szóval nagyon nem mozgunk ugyanabban a világban. Bár azért Gabesz is inkább a nyugodtabb kategóriába sorolható. Ezért is voltak ők még mindig fura páros számomra. És hát ott van Andris, aki egy hatalmas kérdőjel számomra. Az egyik percben rámenős és mindenkit levesz a lábáról a környezetében, aztán mintha a bűvész előhúzta volna a kalapból a szende nyuszit, ül a sarokban és csak, ha muszáj, akkor szólal meg. Végül pedig Laura, aki csoporttársam az egyetemen. Külsőre az ellentétem, de másban szinte ugyanazok vagyunk. Olyan szoros barátság alakult ki köztünk, ami Ronival való barátságomhoz hasonlítható. Már csak emlékekkel kell feltölteni, hogy ugyanolyan tartalmas lehessen. Ők azok az életemben, akik feldobják az unalmas hétköznapokat és segítenek kilépni a szürkeség mókuskerekéből.

Mikor már azt hittem, hogy végre minden a helyére került és nem érhet meglepetés, akkor jött a csattanó. Talán a sors keze volt a dologban, vagy csak egy egyszerű véletlen műve, nem tudom, de igazán nem is érdekel. Míg mindenki azon volt, hogy Andrissal ismerjük jobban meg egymást, mert hát ’olyan gyönyörű pár” lennénk, a sok egyeztetés és faggatás során valaki egészen más ember került közel hozzám. Bár 2 éve még esélytelen volt az egész, és talán egyikünk se gondolt még barátságon kívül a másikra, ennek ellenére valami alakul köztünk lassan, fokozatosan. Kezdem megérteni Ronit, mit látott annak idején Geriben.  Hát igen, Geri és én lassan 1 éve alkotunk egy párt. Eleinte nagyon fura volt, nem is az, hogy szinte legjobb barátból vált sokkal többé, hanem, hogy én vagyok, akit barátnőjeként mutat be. Az a tudat, hogy gyakorlatilag Roni helyébe léptem. Gyakran rettegtem, hogy mit szólnak mások hozzánk, vagy hogy nem fog-e összehasonlítani vele Geri, de végül nem így lett.

Az utóbbi években elég sok minden történt velem és körülöttem. Először az angliai kitérő, ami merőben megváltoztatta az életem. Megismertem egy fantasztikus embert, aki nem biztos, hogy mindig a megfelelő emberekben bízott meg. De soha nem fogom bánni, hogy kint maradt vele és nem szalasztottam el, életem egyik legnagyobb élményét. Aztán itt volt Roni. Elég sok mindenen mentünk keresztül és soha nem gondoltam volna, hogy így és ilyen hamar lesz vége a barátágunknak.

Minden, ami megtörtént, vagy pont, hogy nem történt, az tett azzá, aki ebben a percben leírja története záró sorait. Hogy miért osztottam meg életem történéseit a nagyvilággal? Mert minden szál, amit felhoztam, megtörténhet bárki mással is. Egy ex a múltból, egy költözés, ami gyökeres változást hoz, egy betegség, amit nem lehet legyőzni. Én így birkóztam meg velük. Láttátok a vívódásom, a kiborulásom, a hisztim, a szakításom. Ez volt és hogy mi lesz? Az már a jövő kérdése, de tudom, hogy bármi is jön, nem leszek egyedül…

***

Mindent megmagyarázok a következő posztban... :)

Helyzetjelentés

Hello mindenki!

Elég hosszúra sikerült ez a szünet, tudom. A nyaram nem úgy alakult, mint ahogy a kis intermezzo előtt reméltem, így nyúlott meg egy kissé. A héten hozom a fejezetet, ezt biztosra ígérem. Minél előbb próbálom befejezni, hogy végre olvashassatok. Bár nem biztos, hogy annyira tetszeni fog a történet folytatása. Lényeg a lényeg, ha nem lesz világ vége és semmi extra dolog a héten fejezet és remélhetőleg én is visszatértem.

Addig is jók legyetek és szobatiszták! :D

Egy kis zene nektek kárpótlásul. (Bár ez lehet csak engem dob fel... xD)

Of monsters and men - Little talks

Csóközön! :D

Hiánypótló

Sziasztok!

Remélem vannak még emberkék, akik felnéznek az oldalra a szünet ellenére.
Hogy enyhítsem egy kicsit haragotok mértékét hoztam egy videót! Jót a lelkivilágomnak a mai napon.
Remélem felismeritek a "régi" ismerőst! :D
Puszi
Breeco

http://www.youtube.com/watch?v=_kg05Z7EX2Y