Végre itt a friss, eleget rágták már érte a fülem... :D
Ez ismét egy Adam szemszög lett.
Jó olvasást hozzá!
***
"Maradj a jelenben. Semmit sem tehetsz,
hogy megváltoztasd a múltat, a jövő pedig soha nem
lesz pontosan olyan, amilyennek tervezed vagy reméled.''
Azt mondta nekem egy 5 éves kislány a mesében azt mondták:
''Mindenre a csók a megoldás''
***
Reggel mocorgásra ébredtem. Mire feleszméltem már egyedül feküdtem az ágyban. Felkapkodtam a ruhámat és a barátnőm keresésére indultam. Hol is lehetne máshol, mint a konyhában? Egészen jól megállta a helyét a konyhában, bármennyire is mást szokott állítani. Még anyumat is meglepte, mikor beállt neki segíteni. Ha jól láttam szendvicseket rakott össze. A mennyiségből ítélve nem csak ketten állunk még reggeli előtt. Már egy ideje figyeltem, ahogy ügyködött, de nem vett észre. Az elengedhetetlen rádió természetesen most is szólt, Réka dúdolgatott és közben lassú mozdulatokkal táncolni próbált, már amennyire a szendvicsek engedték.
- Jó reggelt! – öleltem át hátulról és nyomtam egy puszit a nyakhajlatába.
- Ne, ez csiklandoz… Miért keltél fel ilyen korán? – lassan fordult velem szemben az arcán ülő mosollyal.
- Üres volt az ágy mellettem. Így nem volt elég kényelmes. – próbáltam játszani a sértődöttet, de nem nagyon jött össze.
- Hát akkor majd este kiegészítem az ágyat, de most reggelizzünk meg, utána irány a kórház, jó?
- Kórház? Jól hangzik. Feltéve, ha a keresztlányomat akarjátok megnézni? – Mi másnak mennék a kórházba most, te idióta? Feltehettem volna a kérdést, mikor Attila belépett a konyhába, kár hogy jött utána Judit.
- Ez remek ötlet. Mehettek hármasban. Mi meg addig bevásárolunk. Este főzhetnénk bográcsban…
- Oké, anya. Amúgy mi is mehetünk venni egy-két dolgot hazafelé.
- Menjetek csak Hannához. Majd a többit elintézem. Jut eszembe, Adam, még meg sem köszöntem, hogy múltkor vigyáztál a fiúkra. Nagyon megkedveltek a gyerekeim. – mondta egy kacsintás mellett és már ki is libbent a konyhából.
- Hűha! Anyud most komolyan rám kacsintott?
- Na, csak okosan! Anyu nem fog miattad Angliába költözni…
- Egy Kertészt már sikerült elcsábítanom.
- És maradjunk is ennyiben! – ha nem jön egy bizonyos köhintés a konyha túloldaláról, még meg is tudtam volna győzni, hogy elég nekem ő, de persze, hogy Attila nem tud nyugton maradni. De csak nyugi, Adam, már nincs sok vissza…
***
Egy óra múlva már a kórházban voltunk. Kissé izgatott voltam. Mikor beléptünk a szobába éppen veszekedésen kaptuk az friss szülőket.
- Nem lehetsz ennyire önző! Nem csak a te gyereked! – vágta Marci Anita fejéhez gondolatait.
- Az lehet, de én szenvedtem vele 9 hónapon keresztül. Ugye, Hanna? Apa nem is tudja, milyen jól ismerjük mi már egymást!
- Pont ez az, ami miatt nekem kellene most többet vele lennem. Neked van 9 hónap előnyöd!
- Hűha! Majd mikor az éjszaka közepén kel fel, akkor is így veszekedjetek rajta! – tört ki Rékából a nevetés.
- Nagyon vicces! De nézd meg! Nem akarja egy fél percre sem kiengedni a kezei közül.
- A keresztanyjának csak odaadja egy kicsit?
- Nem is tudom! – vágott fura fejet Anita.
- Akkor jön a keresztapa, hogy megoldja a helyzetet! – már csak az hiányzott, hogy itt is ő legyen a főszereplő, de Anita megoldotta a problémát.
- Azt nagyon gyorsan felejtsd el, Halász Attila, hogy előbb veszed a kezedbe, mint Réka. Te csak a keresztapja vagy! Ő meg majd a legnagyobb bizalmasa lesz. Vele kibeszélheti majd a pasi ügyeket és Adammel majd falaznak neki, ha valami rosszban sántikál. – ezek szerint Anitának komolyabb tervei voltak velem, mint azt sejtettem és ezt még Attila fejéhez is vágta, hihetetlen jó érzés. De az arc kifejezése és hogy szemtől szemben láthattam, mindenen túltesz. Attilának nincs is akkora előnye, mint gondoltam. Büszkén kihúzva magam léptem közelebb Rékához, aki már Hannához gügyögött.
- Igyekszem majd jól falazni és gratulálok a csöppséghez.
Több, mint két órát beszélgettünk, miközben Hanna járt kézről kézre, még végül nálam aludt el.
- Látom, nem csak Réka választott a családból. – utalt Marci az alvó csöppségre. Mintha teljesen kicserélték volna. Nyugodt volt, magabiztos és legfőképpen boldog. Főleg, hogy nem rég még az ő karjaiban ficánkolt a kishercegnő, ahogy ő hívja.
- Hé, a végén még féltékeny leszek. – húzta fel az orrát barátnőm, mire mindenkiből kitört a nevetés.
- Halkabban, mert a végén kezdhetem elölről az altatást. Bár lehet, hogy most visszaadom az anyukájának. Meg kell győznöm valakit már másodszor a mai napon, hogy nem cserélem le… Még várok pár évet.
- Hé! Ez egyáltalán nem vicces. - boxolt a vállamba Réka, miután átadtam Hannát. Szerintem a csók, ami ezután következett meggyőzte, hogy nem is áll szándékomba még váltani.
- Nem kellene lassan mennünk? – kérdezte Attila kissé ingerülten. Mintha nem tetszene neki a helyzet…
- Hát igen. Anyu főzni akar kint. Gondolom, kell neki a segítség. Szóval mi megyünk is. Vigyázzatok magatokra. – nyomott egy puszit mindenki fejére, majd visszafordult hozzánk. – Menjetek le kocsiért, el kell menjek a mosdóba, majd a kórház előtt találkozunk. – szívem szerint nem engedtem volna el és legkevésbé sem volt kedvem Attilával kettesben maradni, de csak nem mehetek mindenhova utána, mint egy kiskutya…
Soha nem értettem miért tart egy nőnek elintézni a dolgát 10 percig (legjobb esetben). Mi már 20 perce álltunk a kórház előtt, de Réka még mindig nem lépett ki az ajtón. Szerencsére Attila nem nagyon akart beszélgetni, így én is örültem a kegyes csendnek. De mindennek vége van egyszer.
- Remélem nagyon is komolyan gondolod ezt a dolgot Rékával! Úgy látom egészen megkedvelt. – Na, azt a bizonyos fonalat itt veszítettem el! Most akkor nem akar közénk állni? Nem akar semmi rosszat? Vagy éppen azért csinálja? – Nem igazán szeretném meg tudni, hogy bármivel is megbántottad.
- Ezt vegyem fenyegetésnek? – mint egy mozi filmben… Már megint. Mostanában egyre többször érzem magam egy egészen más világban, mint ahova szerződtem.
- Nem fenyegetésnek szántam. Csak egy jó tanácsnak! Többen is vagyunk akik megvédenénk mindentől.
- Itt is vagyok! Bocsi, csak összefutottam egy volt tanárommal. Azt hittem soha nem szabadulok. – Réka mindig ki tudja számolni, hogy a legjobb pillanatba érkezzen meg.
- Akkor mehetünk is haza, csajszi? – már megint csajszi… Egyszer még neki megyek ezért…
***
Bográcsozás… Soha nem volt nagy jelentősége nálunk. Inkább kiültünk grillezni. Rékáéknál még ez is jelentősebb családi esemény. Itt voltak Anita szülei és még Marci is beesett a kora esti órákban. Az asztalnál teljesen olyan érzésem volt, mintha a tegnapi napot folytatnánk. Attila továbbra is nyomta a történeteket, mintha már nem hallotta volna mindenki rajtam kívül milliószor… Mintha több ezer apró tűvel szívnák le az agyamat, akárhányszor csak bele kezd egy újabb történetbe. Na, jó azért valljuk be, nem nagyon tett ellenem semmit. Nem volt bunkó, nem mászott rá Rékára, egyszerűen az „alfahím” pozíciómat veszélyezteti. Hogy ez milyen hülyén hangzik így „kimondva”… Csak nem lehetek annyira szörnyű, ha el tudnak viselni Réka szülei és még ő sem panaszkodott. Szerencsére lassan véget ér a mai szenvedésem. Ennek ellenére minden kezd egyre kuszább és kuszább lenni. Hogyan tartsam fenn a látszott, mely szerint nem érdekel, hogy Attila itt futkározik a házban, mintha otthon lenne? Észre fogja venni Réka és félek, hogy abból nem jövök ki jól. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, míg folyt rám a víz a zuhany alatt. Valahogy még ez a monotonság is inkább frusztrált, mintsem segített volna koncentrálni.
- Adam? Mi a baj? – fordult felém Réka, mikor bebújtam mellé az ágyba.
- Semmi. Tényleg, csak álmos vagyok. – ismételtem a lassan már sablonná váló mondataimat.
- És ezért nem szólsz hozzám egész este? Olyan csendes voltál.
- Volt más, aki beszélt helyettem is.
- Jaj, ne csináld!
- Nem csinálok semmit. Aludjunk.
- És ez most a megoldás? Te féltékeny vagy, aztán csak aludjunk rá egyet és minden helyre jön? – kezdett egyre idegesebb lenni. Ritkán veszekszünk, de akkor külön szoktuk tölteni az éjszakákat. De hogy most hova mennék, azt nem tudom.
- Nem vagyok féltékeny. Csak fura ez a helyzet.
- Mi a fura? Az, hogy Attila itt van, vagy, hogy anyumékkal még mindig milyen viszonyban vannak?
- Miért kell a szülőknek mindig védenie a volt pasikat? De most komolyan? Mintha legalább csodát tett volna, úgy viselkednek vele még mindig. Én tényleg nem akartam féltékeny lenni, de…
- Emlékszel, mikor pár hónapja megismertem Violát? - bólintottam, de nem értettem hova akar kilyukadni. Megbeszéltük a békülés után, hogy nem hozzuk szóba Violát, most mégis... – Ugyanezt éreztem. Anyukád órákat tudott volna mesélni, arról milyen szép pár voltatok, mennyi marhaságot csináltatok együtt, milyen nagy terveitek voltak. Aztán belibbent ő és ahogy a családod és a barátiad körében mozgott, hirtelen nem találtam a helyem. Nem értettem mit keresek ott. Nem akarom, hogy Attila is ezt tegye veled. Akármit is gondolnak a szüleim, ne törődj velük, mert nekem csak te számítasz. Nem érdekel Attila, hogy mennyi jópofának tűnő története van rólam, Ábelről, vagy bárki másról. Nekünk is vannak emlékeink, amiket mások nem értenének, csak mi nem tárjuk a nagy nyilvánosság elé. Egy percig sem kell aggódnod. Kedvelnek a szüleim. És túljutottál Ábel beavatásán, ami Attilának nem sikerült. Nyert ügyed van nála is.
Megértettem, hogy mit érezhetett, mikor Viola berobbant az életünkbe. Soha nem mondta, mit érzett, mikor hirtelen felbukkant az én „múltam”. Nincs okom mérgesnek lenni, nem tettem semmit, amivel bárki ellenszenvét is kiválthattam volna. Szóval, ne hagyd magad, Adam! Holnap is nap van még!
