51. Utolsó fejezet?

Hello!


Meg is hoztam a fejezetet. Remélem tetszeni fog...
A képek alapján érdekes elméletek születtek, én jót mosolyogtam rajta.
Szóval nézzétek meg, mennyi találtátok el Réka életének újabb fejezetét...
Jó olvasást!

***

"Úgy vártam, hogy járhassam

a magam útját, a magam útján.
Feltárni a szívem, hogy
igazat láss, s ne keress mást."

"Nem is sejthette, hogy látnád,
nem is jönnek csak a számlák.
Mi más? Semmi más.
Ennek így kellett lenni.
Hogyha fáj is, ebben senki
nem hibás, nem hibás."

***

Fura volt újra a szinglik életét élni. Két év alatt nagyon ritkán volt olyan, hogy buliba vagy étterembe egyedül mentem volna. Hát az utóbbi héten persze, hogy mindenből kijutott. Aztán ott a másik, talán még furább dolog is. Adam előtt egyedül Attila volt az, aki betöltötte a barát „pozíciót”. Amikor szakítottunk, bár haragudtam rá a körülmények miatt, de akárhol összefuttotunk, pár szó erejéig, mindig megálltunk beszélni. Gyakran a hátam közepére sem kívántam, hogy rá kelljen koncentráljak, de soha nem tagadtuk le egymást. Ellenben Adam. Szakításunk óta háromszor futottunk össze. Mintha ott sem lettem volna. És nem foghatja arra, hogy nem vett észre, mert nagyon is látott. Ha mégsem akkor tuti, hogy megvakult az elmúlt egy hét alatt. Nem értettem, hogy miért engem hibáztat. Talán egyikünk sem tehet erről, talán mindketten. De ő volt, aki kimondta, hogy vége. Lehet, hogy soha nem látom többet, amint hazaköltözöm, de addig túl sok helyre járunk mindketten, valamit kellene alakítani ezen a helyzeten.

***

Sarahval soha nem unatkoztam. Egy folytában pörgött és nem hagyott soha időt arra, hogy megálljak gondolkozni. Délelőtt éppen a szokásos kávézó látogatást ejtettük meg. Ez tuti, hogy hiányozni fog, ha hazamegyek. Imádom ezeket a helyeket…

-          Szóval esti program? Gondoltál valamire? – nézett rám Sarah a csésze túloldaláról.

-          Teljesen mindegy, hogy én mire gondoltam, mert neked már terveid vannak. – raktam le magam elé a kezem, felkészülve a legrosszabbra.

-          Lesz egy koncert. Állítólag nagyon jó kis együttes, utána meg buli. Lucas szeretne menni…

-          Akkor miért nem mentek ketten. Elleszek én. De tényleg.

-          Kizárt, hogy egyedül hagyalak. És mert Lucas fél órát se bír ki, ha táncról van szó. Viszont te – kacsintott rám, miközben kiürítette a kezeit. – egész éjjel képes vagy toppon maradni.

-          Ez lenne a lelkesítő beszéded?

-          Ha bejött, akkor igen. Ha nem, akkor csak most jön majd.

-          Akkor ne is erőltesd magad! Legyen, mehetünk! – adtam be a derekam.

-          Jól van, milyen szerkóban akarsz menni? Egy vásárlás előtte?

-          Kizárt dolog, mert akkor holnapig sem jutunk el a buliig… - ahogy kimondtam Adamet láttam meg belépni. Ránk nézett és semmi.

-          Réka? Hallasz? – fordult arra Sarah, amerre néztem. – Nem mondod, hogy még mindig ilyen gyerekes szinten maradt.

-          Hagyd! Ha ez neki így jó. Én nem tudom, mit tettem ellene…

-          Tiszta lökött! Majd én beszélek vele! – vette fel a kekszet a kávé mellől, beleharapott egy nagyot és elindult Adam felé. Lehet vissza kellett volna tartanom, de kíváncsi voltam Adam reakciójára. Egy ideig nagyon szépen elbeszélgettek, majd Adam hátat fordított Sarahnak, amit nem tud, hogy ez nagy hiba volt. Ezt elég nehezen viseli. Fél perc alatt már Adam előtt állt és hevesen gesztikulált. Majd otthagyta a meglepett ex-pasimat.

-          Nem hiszem el… Hogy képzelte, hogy hátat fordít nekem? Te meg ne nevess!

-          Pedig annyira vicces, hogy felhúztad ezen magad. – próbált elrejtenu a mosolyom, de nem nagyon ment. Aztán Sarah tett róla.

-          Nem is érdekel, hogy mit beszéltünk?

-          Neem… - nyújtottam meg a magánhangzót. Hát persze, hogy érdekelt. Talán valami magyarázatot kapnék a viselkedésére.

-          Azért elmesélem, hogy nem vett minket észre. És nagyon siet, mert órája lesz.

-          Nem vett észre minket? Most komolyan? Hihetetlen… - én már rohadtul nem értem ezt a pasit…

-          Na, mindegy. Így járt. Nem érdemes vele foglalkozni…

-          Mondani könnyű, de azért te is odamentél hozzá. – folytattam a kávémra is nagyobb figyelmet szentelve…

Nem is beszéltünk többet erről az egészről. Most már csak minél előbb le akartam zárni…

***

Sarah teljesen kikészít. 8-ra mentünk a Moonlight-ba, ahol lesz majd a koncert, de már 4 órakor neki álltunk készülődni. Ha nem öltöztetett át vagy tízszer, akkor egyszer sem. A  szalagtűzőmre nem készülődtem ennyit… Lucas fél órával előbb jött, én már teljes öltözékben, Sarah még mindig, mint a mérgezett egér rohangált fel-alá. Lucas-szal csak jót mosolyogtunk rajta. Aztán 10 perccel később végre elindulhattunk. A koncert remek volt, de tényleg. Pörögtek utána a számok, mi meg hármasban táncolgattunk. Aztán a nagy táncos feladta a harcot, így ketten maradtunk Lucas-szal. Kiindulva a reggeli beszélgetésünkből nem így gondoltam a ma estére. Aztán megláttam Adamet. Az életkedvem rögtön visszaesett, amint megláttam mellette egy vörös, alul öltözött nőcskét, aki mint már korábban bejelentette, az „első hibámnál” megjelenik. Lucas is meglátta, amin én már egyszer ledöbbentem. Megfogta a kezemet és az asztalunkhoz húzott a tömegen keresztül.

-          Bocsi, de rossz cipőt választottam. Kész kínzás, pedig annyira jól néz ki. – szabadkozott rögtön Sarah, amint kiszállt Lucas szájából.

-          Semmi gond. Mi is elfáradtunk meg a kilátás se volt valami jó. – húztam el a számat. Lucas egyből a szemét kezdte forgatni.

-          Ha szeretnéd odamegyek és elküldöm a csajt a halál…

-          Hé! Csak okosan. Szóval kit is láttatok meg? – segélykérő pillantásomból Lucas rögtön tudta, nem akarom még csak a nevét kimondani se.

-          Adam éppen a vörös cafattal lóg nem messze a pulttól.

-          Oh, az a dög! Most megyek is ezzel a rohadt kényelmetlen cipővel kaparom ki a szemét. Nem hiszem el, hogy idetolta a képét.

-          Sarah! Nyugodj meg! Nem kell semmit tenni. Ha Adam ezt akarja, legyen. Szarul esik,  mert állítása szerint nem jelent neki semmit, most mégis együtt vannak. Ez van! Réka hamar el lett felejtve. Ennyi! – igyekeztem lenyugtatni Saraht, azt hiszem egy-két ital lefolyt a torkán, míg mi táncoltunk.

-          Ennyi? Nem hagyhatod ennyiben? Réka legyen már eszed! – kelt ki magából Sarah.

-          Cica! Miért vagy te ennyire ideges? Nem vezeti le a pasid rendesen a feszültséget? – lépett mellénk Zack. Azt hiszem, jól jött most a megjelenése.

-          Zack! Nem hiszem el, hogy te mindig megjelensz, ahol én is. Most milyen nőt kerítesz a hálódba? – Sarah erős éllel a hangjában szegezte neki kitérő válaszát.

-          Sarah, nem reagálod egy kicsit túl? Ismered Zacket… És azt is tudod, hogy túlságosan tiszteletben tartja a kapcsolatokat, még ha ő nem is tudja mi az. – fogott kezet Zack Lucas-szal.

-          És te mit szomorkodsz? Azért mert egy gyökér azt mondta, nem akar veled lenni, erre a hajóra még felszállhatsz. – mutatott magára, majd érdekes mozdulatokkal kezdett közelíteni felém. Nem is volt Zack olyan rossz pasi, de mégis csak Adam barátja. Meg az előéletét tekintve… Nem akartam én újabb skalp lenni.

-          Hát Zack erre térjünk vissza úgy, 1 liter tömény után. Akkor talán meggyőzhetőbb állapotban leszek. De azért jól esik ez az ego-építés… - kapott egy puszit, majd egy ölelés után egy formás hátsót láttunk csak távolodni.

-          Ez a pasi egyszer kikészít.

-          Most miért mondod ezt? Szerintem vicces.

-          Lucas! Most komolyan? Mi vicces abban, hogy minden nap más csajt keres magának?

-          Nem erre gondoltam.

-          Na, amíg ti eldöntitek, hogy Zack mennyire vicces, aranyos, édes, én addig hozok magamnak még inni valamit. – elindultam a pult felé, hátra hagyva a civódó párt. A tömegen átjutni elég nagy kihívásnak bizonyult. De, ami ott következett, az még ennél is nehezebb volt. Amíg vártam, hogy végre észrevegyenek, Adam került valahogy a közelemben.

-          Szia! Most nem jön senki, aki nekem essen, hogy nem köszöntem. – áradt belőle a piaszag.

-          Adam. Nem értem, miért akarsz most összeveszni. Én most visszamegyek az asztalunkhoz, te pedig megkeresed Violát. – próbáltam ellépni mellette, de elkapta a kezemet.

-          Hát nem érted? Semmit sem értesz, igaz? – engedte el a kezemet. Mintha egyszerre több emberrel folytatnám a beszélgetést. Ha nem tudnám, hogy részeg, akkor kezdhetnék aggódni, hogy valami pszichés gondja is van.

-          Mit nem értek? Csak magyarázd meg, hogy mit nem értek.

-          Ezt az egész szart. Nem érdekel Viola. Rohadtul nem. Soha nem is érdekelt. Csak mindig jókor volt jó helyen. Én annyira sajnálom. Kérlek, csak adj még egy esélyt. – a hangulat változásai teljesen kikészítenek. Egyszer dühös, aztán meg szinte könyörög.

-          Adam, ezt már átbeszéltük. Nem megy. Te is tudod. – próbáltam a józan eszével beszélni, feltéve, ha még ébren van és nem dobta be a kulcsot, ennyi alkohol után.

-          Hé, minden rendben? – lépett mellénk Zack és Lucas.

-          Ez az! – felnevetett. Kezdtem tőle megijedni. – Itt a hárem két tagja. Tudod, mi a kurva vicces? Az, hogy az állítólagos legjobb barátom is melletted áll.

-          Na, jó, haver. Most hazaviszünk. Nem tudod, mit beszélsz. – lépett Adam mellé Zack. Lucas kivette kezéből a sört, amit talán nem kellett volna.

-          Én nem megyek sehova nélküle! -  mutatott rám. Hát remek. Nem elég, hogy jó ideje nem ismer meg, most még legyek az, aki hazakísérje.

-          Most komolyan? Te dobtad és akkor még kísérgessen is. Te nem vagy normális. – Sarahnak tényleg feléledt a védelmező ösztöne egy-két ital után.

-          Na, jó! Itt az ideje, hogy abbahagyjuk ezt a hülyeséget! Szóval ti ketten fogjátok ezt a marhát és hazavisszük. – persze, hogy nem díjazták az ötletemet. Azt hiszem, ez végleg kiábrándított belőle. Egyáltalán nem azt az arcát mutatta, mint kapcsolatunk során. Nagy nehezen betettük Zack kocsijába. Persze, hogy nem volt hajlandó elengedni maga mellől. Már komolyan kezdett az agyamra menni. Na, a lépcsővel aztán tényleg megszenvedtek. Addigra Adamet rendesen elérte az alkohol hatása, így lassan odáig jutott, hogy menni is kínszenvedés volt neki.

-          Na, akkor ennyi. Mehetünk is. – lépett ki Zack a hálóból.

-          Nem kellene valamit csinálni vele? Mármint, mi van, ha rosszul lesz? És nincs itt senki… - még, hogy kiábrándultam belőle?! Annyit még éreztem iránta, hogy rosszat nem akartam neki. Ebből megint mi lett, le lettem osztva. Ismét.

-          Réka! Ne csináld! Mi van azzal, hogy túllépek rajta! Már nem érdekel, hogy mi van vele! Csináljon, amit akar!

-          Oké, de akkor sem hagyhatjuk itt, Sarah!

-          Én tuti, nem maradok. Ha én nem vagyok itt, Lucas sem. Zack haverja, szóval maradjon ő.

-          Hé, nekem dolgom van mára. Nem fogom megint a seggét őrizni. Főleg, a tegnapi után.

-          Mi történt tegnap? Zack! – szóltam rá erélyesebben, miután próbált kibújni a válaszadás elől.

-          Kicsit összevesztünk. Ne nézz rám így. Miattad.

-          Miattam? Most komolyan? – kezdtem elveszíteni a fonalat. Mintha mindennek én állnék a középpontjában. Rohadtul nem akartam én ezt. Zack a legjobb barátja, nem kellett volna összeveszniük…

-          Szóval elég maga alatt volt mióta… Ti… Szóval tudod. Aztán közöltem vele, hogy ő volt a hülye, erre teljesen kiakadt. Elküldött a fenébe.

-          Na, jó! Elég. Menjetek mind. Majd maradok én. – remek. Mintha minden ellenem lenne. De muszáj volt tudnom, hogy nem lesz semmi baja, még ha saját kézzel tudnám is néha megfojtani az utóbbi időszakban mutatott viselkedéséért. Összekapták gyorsan magukat, majd egyedül hagytak. Na, akkor találjunk ki valamit. Minden nyomot eltüntetett. Két hete szakítottunk és sehol egy apró jel sincs arra, hogy valaha is lett volna köztünk valami. Ez a legfurább. Ahogy viselkedik, ahogy „kitett” az életéből, minden arra utal, hogy tovább lépett. Akkor mire volt jó ez az esti „beszélgetés”. Miért kellett ez neki? És egyáltalán, hogy értette, hogy Viola csak jókor volt, jó helyen? Tessék, már megint ott tartok, hogy féltékeny vagyok, holott semmi okom nincs rá, hiszen nem vagyunk együtt, igaz? Gondolataimból az Adam felől érkező zajok rántottak vissza a való világba. Felkeltem és a szoba felé vettem az irányt, hiszen ezért maradtam, nem? Hogy biztos legyek benne, hogy nem lesz semmi baja. Bár nem lehet örökké mellette. Szakítottunk, szóval most fognom kellene a táskám és elmenni. Valahogy mégsem ment… Pár pillanatig még tétováztam az ajtó előtt, majd beléptem rajta. Adam félig a földön, félig az ágyon volt már. Nem tudom, mit akart, de nagyon nem jött össze neki.

-          Hát te mit csinálsz itt? Azt hittem, most éppen jót röhögtök rajtam. – támadott rögtön nekem, ahogy meglátott.

-          Ne csináld ezt. Azért maradtam, mert tudni akartam, hogy jól vagy-e.

-          Remekül. Majd kicsattanok. Szóval el is mehetsz. – nagy nehezen felült a mondandója közben és igyekezett megszabadulni a cipőjétől, amit eddig nem engedett levenni.

-          Várj, segítek!

-          Nem kell, oké? Meg tudom oldani. Csak egy kicsit többet ittam, mint kellett volna. De megoldom! – és már a földön is kötött ki. Ha nem ilyen helyzetben lennék, most biztos, hogy együtt röhögnék, de valahogy ez nem ment.

-          Na, jó figyelj! Segítek neked, aztán itt sem vagyok. Többet nem találkozunk és mindketten élhetünk tovább. Rendben? – lépkedtem közelebb hozzá.

-          És ha nem ezt akarom? Ha nem akarom, hogy ne lássalak többet?

-          Adam, ezt már megbeszéltük. Nem működött. Te kimondtad, hogy vége. Én pedig elfogadom.

-          Tudod, még szeretlek! – mit is szoktak mondani? A részeg emberek nem hazudnak. Hát pont ezért nem örülök a kisvallomásának.

-          Én is szeretlek, de ez már nem működik, csak ne nehezítsük meg ezt az egészet.

-          Ez régen nagyon is jól működött, mi változott?

-          Talán én, talán ti, talán mindketten. Nem tudom, de nem akarok veled folyton veszekedni. Szóval most feküdj le, én a kanapén leszek, ha valami szükséged lenne. – miután megszabadult egy-két réteg ruhától, önként feküdt le, nem kellett neki fél perc és már aludt is…

Eszem ágába nem volt elaludni, mégis összejött. Tv bekapcsoltam, hogy ne legyen olyan csend, és a többi kiesett. 6 óra magasságában ébredtem fel, de álmomban sem gondoltam volna. Adam közelített felém, azt hiszem nem volt kérdéses fél percig sem, hogy miért. Olyan szinten támadott le, mint a 2 év alatt soha. Őszintén? Cseppet sem bántam. Sőt…

-          Tudom, hogy vége, de akkor legalább valami szép emléked maradjon rólam. – súgta a fülembe, miközben felemelt és a háló felé lépkedett velem. Fél perccel később már az ágyon találtam magam ruha nélkül… Ő sem volt sokáig felöltözve, aztán amilyen gyorsan beértünk, olyan nagy hévvel került fölém. Egy tornádó sem tudott volna megakadályozni minket azon a hajnalon…

***

Reggel előbb ébredtem fel, mint Adam. Olyan fura volt az egész dolog hajnalban. Mintha az az Adam lett volna itt, akit annak idején megismertem. Talán ez egy jel volt. De nem tudom, hogyan kellene értelmeznem. Lehet, hogy arra akart mutatni, hogy megérné még egyszer megpróbálni. Hogy minden visszatérhet a régi kerékvágásba. És ha minden arra utal, hogy ez volt a tökéletes lezárás? Ha ez egy végső búcsúként fog bevonulni mindkettőnk életébe?
Én döntöttem. Lehet, hogy életem végéig bánni fogom, de így lesz a legjobb. Most így érzem. Kikeltem az ágyból, összeszedtem a földön heverő ruháimat. Hagytam egy rövid üzenetet és kisétáltam az ajtón, magam mögött hagyva egy fontos mérföldkövet az életemből…

***

Remélem a cím nem tévesztett meg senkit... :D ;)