23. fejezet - Már megint bonyodalom

Sziasztok! Itt az új fejezet! Remélem tetszeni fog! 

Itt említeném meg, hogy van egy másik blogom, ahol tőlem eredő gondolatok és nekem tetsző idézetek vannak! Ha van időtök nézzetek be oda is! http://quotebyme.blogspot.com/

Jó olvasást!!

A világ összes anyagai között a szeretetnek van a legerősebb kötőképessége és a legnagyobb teherbíró ereje.

A telefon túlsó végén beszélgetés zajai hallatszottak, de nem tudtam ki venni egy szót sem az egészből. Valamin vitatkoztak. De kik? Azt se tudtam, kik vannak a túl oldalon. Roni, ő volt az egyetlen biztos pont.

-          Roni? Mondhatnál valamit!

-          Egy kis baj van, de mindjárt orvosoljuk.

-          Roni! Ne kelljen felemelnem a hangom! Mi a franc történt a túl oldalon?

-          Semmi komoly! Majd visszahívlak!

-          Le ne merd rakni… - már késő volt. Felment bennem a pumpa, de úgy rendesen.

Próbáltam újra hívni, de nem tudtam. Foglaltat jelzett egyfolytában. Esztert is próbáltam, de ott se jártam semmi sikerrel. Mérgembe felöltöztem és elindultam Gergőhöz. Már csak a szüleimen kellett túl jutnom.

-          Elmentem. Majd jövök.

-          Állj csak meg! Hova mész? – szólt utánam apa.

-          Gerihez. Viszem a kocsit is.

-          Nem, ha nem mondod el miért? – vágott elém apa.

-          Nem tudom elérni telefonon Roniékat. Beszélnem kell vele.

-          Nem tetszik ez nekem, de legyen. Vidd a kocsit, de még ma gyere haza.

Már ültem is a volán mögé és indultam Veszprémbe. Gergőt már a házuk elől hívtam fel. Nem hagytam neki lehetőséget a menekülésre. Tudtam, hogy Roni már beszélt vele.

-          Szia! Otthon vagy?

-          Nem. Épp lent vagyunk a Pálmába. – a vicces az egészben csak az volt, hogy pont ebben a percben húzta el a függönyét.

-          És ki van a szobádban?

-          Biztos anya.

-          Geri! Ne csináld! Mit mondott Roni? Mit csinált?

-          Gyere be! – mondta rövid töprengés után.

Anyukája nyitott ajtót. Gondolom ezzel is az időt akarta húzni, mert ilyenkor muszáj az anyukájával beszélni. Aranyos volt, szerettem, de néha túl sokat beszélt.

-          Bejöhetek? – kopogtam Geri ajtaján, miután az anyukája sikeresen leellenőrzött.

-          Gyere.

-          Szóval? Miért nem hajlandóak felvenni a telefont?

-          Az úgy volt…

-          Ne kertelj! Gyerünk!

-          Valószínűleg mondott valami olyat, amit valakinek nem kellett volna hallania.

-          Mi van?

-          Francba! Szóval átment hozzájuk Adam és ő pont azt mondta a telefonba neked, hogy Attila ott van a közeledben. Ez még magában nem is lenne olyan gázos, de kicsusszant a száján, hogy mi Attila terve.

-          Nem mondod komolyan?! Az tuti, hogy megfojtom. Fel kellene hívnom Adamet.

-          Lehet. Eszter próbált vele beszélni, de enyhén szólva ki van akadva.

-          Te nem lennél? Mondott még valamit?

-          Nem?... Vele is beszélned kellene.

-          De hogyan ha nem veszi fel?

-          Szóval azt mondta, hogy… Nem úgy gondolta… Szóval, hogy Attila az egyelten esély arra, hogy itthon maradj.

-          A francba! Megfojtom. Most már tuti. Hogy fogom én ezt megmagyarázni Adamnek?

-          Hívd fel! És mondj el neki mindent! Aztán majd eldönti mit gondol!

-          Felhívhatom most? Mármint maradhatok még egy kicsit? Nem akarok hazamenni.

-          Persze. Lemegyek kajálni. Csak telefonálj nyugodtan.

Ahogy kilépett a szobából, tárcsáztam is Adamet. Nem vette fel. Kétségbe estem. Lehet annyira haragszik, hogy már beszélni sem akar velem. De gyakorlatilag nem is csináltam semmit. Még el se kezdődött, de már vége is lesz? Megcsörrent mellettem a telefon. Ránéztem a kijelzőre, de ahelyett, hogy megnyugodtam volna, csak még idegesebb lettem. Adam volt az. Hogyan kezdjek hozzá? Kezdetnek az is megtenné, ha felvenném.

-          Szia! Ne haragudj, hogy nem vettem fel, csak éppen zuhanyoztam.

-          Szia. Semmi gond. Azt hiszem, beszélnünk kell.

-          Nem kell.

-          Tessék?

-          Nem kell semmit megmagyaráznod. Ha nem szeretnél velem lenni, nem akarnál idejönni egyetemre. De te itt akarod elkezdeni. Nincs okom a félelemre. – egyáltalán nem erre számítottam.

-          De szeretném elmondani, hogy mi volt ez az egész.

-          Nem kell, főleg nem telefonon keresztül. Túl drága lenne. – hangján lehetett érezni, hogy mosolyog, csak nem lehet akkor gond.

-          Jó. Értem. Kicsit meglepett a reakciód. Azt hittem, majd nem akarsz velem beszélni, meg kérdőre vonsz. Már készülődtem a védőbeszédemre.

-          De nem kell. Vagy szeretnéd? Ha gondolod neki állhatok kiabálni és hasonlók.

-          Nem, inkább ne. Sietek vissza hozzád.

-          Várni foglak!

-          Ajánlom is! Majd beszélünk még!

-          Mindenképpen! Vigyázz magadra! Szia!

-          Szia!

Végszóra még Geri is beesett. Egy rakat melegszendvics társaságában. Még a gimi alatt, (néha úgy beszélünk már róla, mintha évekkel ezelőtt végeztünk volna) havonta egyszer tartottunk filmnézős estéket. Annak ellenére, hogy Gergő volt az egyetlen pasi, mégis ő csinálta a legjobb estéket. Ami miatt mindig is irigykedtünk rá.

-          Na, minden rendben?

-          Igen. Azt hiszem. Megint csak jó lett ez szenyó!

-          Mindkettőnek örülök. Ronit nem akarod felhívni?

-          Nem. Most neki kell az első lépést megtennie.

Ennyiben maradtunk ezzel a témával kapcsolatosan. Háromnegyed tizenkettő volt, mikor észbe kaptunk. Apu azt mondta még ma érjek haza. Hát erre csekély esélyt láttam. Ez volt a baj Gerivel. Mindenről órákig el lehetett beszélgetni vele.