21. fejezet - "Te megőrültél!"

Sziasztok! Itt az új fejezet! Remélem tetszeni fog! Újdonságként pedig idézetet raktam a fejezet elé. Örülnék neki, ha arról is írnátok pár szót! Illik hozzá vagy sem? Vagy valami hasonló! Jó olvasást!! Várom a kommenteket!! 

“Nem a körülmények teremtik az embert; az ember teremti a körülményeket.” (Benjamin Disraeli)

A gyerekszoba hamar elkészült. Ott volt mindenki. Abigél és Matt, Aron és Eva és mi nyolcan. April meg volt hatódva, mikor belépett kishercege új birodalmába. Charlie kézről kézre járt, mind nagyon szerettük, nem hiszem, hogy mást tehettünk volna. Mindenkit el tudott bűvölni. Éppen Adam volt a soron.

-          Réka, idejönnél egy kicsit? – szólt Adam, arcára félelem ült ki.

-          Mi a baj?

-          Félek, hogy leejtem, de meg szeretném fogni. Itt maradsz mellettem? – még bele is pirult mondatába.

-          Persze, hogy maradok. – Eva már nyomta is kezébe Charliet.

Olyan fura volt az egész helyzet. Adam egy kisbabával én meg körülötte ugrálok, ne hogy leejtse. De mégsem ez volt a fura benne. Így el tudtam volna képzelni a jövőmet. És nem csak egy férfit, aki mellettem áll, hanem Adamet. A baba pedig csak egy szokásos kép volt, mikor arra gondoltam, hol leszek és mit fogok csinálni 10-15 év múlva. De most először Adam is benne volt ebben a fantáziaképemben.

-          Beszélhetnénk egy kicsit? – fordultam vissza Adamhez.

-          Persze, mond csak. Valami baj van?

-          Nem, de négyszemközt jobb lenne. – Adam átadta apukájának Charliet és kimentünk a kertbe.

-          Szóval miről lenne szó?

-          Korábban megyek haza.

-          Mi? De miért? Ne, kérlek… Még nem mehetsz el. Még van 3 hetünk.

-          Nem, most kell menjek, mert …

-          Ne, ne mond azt, hogy így lesz jobb, mert ez hülyeség.

-          Hallgass végig! Haza megyek, mert el kell intéznem egy-két dolgot, hogy szeptemberben itt kezdhessem az egyetemet. – döbbenten nézett rám. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy felfogta mit is mondtam neki. – Nem akarlak itt hagyni. Veled akarok lenni.

-          Szóval, ha jól értem, hazamész és átjelentkezel ide egyetemre, hogy velem maradhass?

-          Igen, nagyon jól ért…  - most tényleg megértette, hogy mire gondolok. Olyan hosszan csókolt meg, mint még soha. Ha eddig kételkedtem, most minden a helyére került.

-          Mi lesz a lakással? Egyedül nem fog menni. Költözz hozzám. Mit fognak szólni a szüleid?

-          Nyugi. Még én se gondoltam át mindent. Nem lenne korai még összecuccolni?

-          Lehet. De túl nagy az a lakás, hogy egyedül légy ott. Keresünk egy kisebbet, ami közelebb van hozzám is. – látszott rajta menyire örül maradásomnak. Már csak a szüleim és a barátaim voltak hátra. Tőlük nem vártam hasonló lelkesedést. De mindent a maga idejében.

Nem sokkal később hazamentünk. Aprilnek is jól jött egy kis pihenés. És nekem is fontos bejelenteni valóm volt. Féltem a reakcióiktól, még talán jobban, mint anyukétól. Adam nem tartott velünk. Jobbnak látta, ha én mondom el egyedül. Igaza volt. Tőlem kell hallaniuk, hiszen ez az egész egyedül az én ötletem volt.

-          Mondani szeretnék valamit. Roni ti is bejönnétek? – invitáltam őket a nappaliba.

-          Itt is vagyunk. Csak nincs valami baj? – érdeklődött Geri.

-          Nem tudom. Szerintem nincs, de nem biztos, hogy ezt mind így gondoljátok majd, ha elmondom.

-          De ugye semmi komoly? Nem változik meg az életünk tőle, vagy valami még rosszabb? – Anita próbált faggatózni.

-          Terhes vagy te is? Nem hiszem el. – vonta le Marci a gyors következtetést.

-          Maximum a szent lélektől. – nagy sóhajok hallatszottak körülöttem. – Holnap én is hazamegyek.

-          Hogy mit csinálsz? Nem, van még 3 hetünk. Nem teheted ezt velünk. És Adam? – Roni bukott ki először, majd csatlakozott Eszter is, de nem lehetett érteni mit is akarnak pontosan. Csak mondták és mondták, egymás szavába vágva.

-          Maradjatok már csendben. Réka, miért jössz haza velünk? – Donát tért rá a lényegre.

-          El kell intézzek egy-két dolgot, hogy szeptemberbe itt kezdhessem az egyetemet.

-          Hogy mi van? Te megőröltél! – dühöngött Roni. – Egy pasi miatt ott hagynál mindent. Azért, hogy vele lehess, kimennél külföldre? Eldobnál mindent, csak miatta?

-          Roni, mi pont ezt csináltuk. Kijöttünk külföldre, hogy veletek lehessünk. – Geri próbálta nyugtatni barátnőjét.

-          Az nem ugyanaz. Ti csak egy hétre jöttetek, de ő … Mennyi időre akarsz kijönni?

-          Nem tudom. Az első félévet mindenképpen itt akarom megcsinálni. Ha nem állnak össze a dolgok, akkor hazamegyek majd.

-          Mert te azt hiszed ez így működik?! Gondolsz egyet és egyetemet váltasz.

-          Roni, nem tudom még, hogy lesz. De eddig pontosan te voltál az, aki támogatta ezt az egészet Adammel. Most akkor mit akarsz?

-          Ez nem fair. Mert azt hittem egy nyári kaland lesz csak. Nem gondoltam volna, hogy elhagyod érte az országot. – két személyessé vált a nagy megbeszélés. A többiek nem tudtak mit szólni, vagy lehet, hogy csak nem mertek.

-          De tudod, hogy milyen ez köztünk, nem akarom, hogy csak egy nyár legyen.

-          Akkor visszajövünk jövő nyáron. Mi lesz a terveinkkel?

-          Milyen terveinkkel? Én voltam az egyetlen, aki tartotta magát hozzá.

-          Roni, most igaza van. Ő jelentkezett egyedül Debrecenbe, ahogy azt megbeszéltük. – Eszter vett a védelmébe. – Ha kinn akarsz élni, én örülök neki. Lesz kihez jönni majd.

-          Köszönöm. Bármikor szívesen látlak. – Eszter könnyes szemekkel ölelt meg. – Még nem ért véget ez a nyár. Majd két-három nap múlva jövök vissza.

-          Esztert nem engedhetem el egyedül. – most már Donát is mellettem állt.

-          Bár sajnálom, hogy leendő fiam keresztanyja más országban fog élni, de néha majd kiküldjük nyaralni. – Marci is csatlakozott hozzánk.

-          El kell beszélgetnem ezzel az Adammel. Mert nem tudok túl gyakran kirepülni, ellenőrizni majd. – Geri nélkül már csak ketten maradtak. Anita és Roni. Csend volt az egész lakásban.

-          A keresztlányod, mert nem fiam lesz az tuti, biztos szívesen jönne majd hozzád.

-          Anita, azt hittem ezt már megbeszéltük. Fiam lesz és kész. Majd a harmadik lehet lány, de addig egy szót se. – Marci nagyon fiút szeretett volna.

-          Roni, te nem mondasz semmit? – Eszter fordult még mindig dühös barátnőnkhöz.

-          Te megőrültél! Sőt ti mind megőrültetek! – nem ezt vártam azért tőle. A következő percben kiviharzott a szobából.

-          Majd én megyek, beszélek vele. – ajánlotta fel Gergő.

-          Nem. Ezt kettőnknek kell megbeszélnünk. – állítottam meg és elindultam Roni szobája felé.

-          Beszéljük meg. Nem akarom, hogy haragudj rám. De te nem tennéd meg az én helyemben?

-          Nem tudom, hogy mit tennék, mert nem vagyok a helyedben.

-          Egy kapcsolatom már tönkre ment a távolság miatt. Nem akarok megint így járni. Meg akarok mindent tenni ezért.

-          De… Otthon vár Attila. Nem lenne jobb újra megpróbálnotok?

-          Ezt te sem gondoltad komolyan! Csak egy kicsit képzeld magad az én helyembe. Te nem tennéd meg Gergő miatt?

-          Jó, nem gondoltam komolyan. Valószínűleg én is ezt tenném a helyedben. De akkor is! Az csak egy dolog, hogy te Debrecenbe lennél, de Pest nincs olyan messze. De London…

-          Majd írok, meg telefonálok. Egyébként is megyek haza szeptemberben. És majd januárban is többet leszek otthon.

-          Jó, tudom. De ha minden jól megy majd neked, el fogsz minket felejteni. – és könnycseppek gördültek végig arcán.

-          Ne már! Ne sírj! Ha akarnálak se tudnálak elfelejteni. Hogy gondolhatsz ilyenre. Akármerre megyek, az egyikőtök biztosan eszembe jut majd, és akkor a másik is. Soha nem foglak elfelejteni.

-          Ígérd meg! Ígérd meg, hogy legalább havonta egyszer felhívsz! – lassan kezdett megnyugodni.

-          Miért? Te nem hívhatsz? – elmosolyodott egy kicsit, de még mindig nem az igazi volt. – Bármi van, ugyanúgy felhívhatsz, mint eddig. Csak kicsit költségesebb lesz. – ezen már ő is nevetett. Eddig is elég magas számláink szoktak lenni, mi lesz akkor ez után?

-          Na gyere, menjünk ki a többiekhez. Már biztos aggódnak, hogy nem estünk-e egymásnak.

Jól sejtettem. Már attól féltek, hogy megfojtottuk egymást vagy valami hasonló szörnyűség áll hosszú távollétünk hátterében. Felhívtam Adamet, elmeséltem neki a fogadtatást. Egyáltalán nem lepődött meg. Hamar kiismeri az embereket. Később átjött ő is. Ezt az estét teljesen egymásnak szenteltük, még nem tudtuk, mikor lesz lehetőségünk egy újabb, hasonló estére. Geri megejtette a szokásos elbeszélgetést, de Adam átment rajta, sikeresen túlélte.

Még éjszaka összepakoltam a táskámat és előkészítettem mindent, hogy reggel pontosan tudjunk indulni. Minél előbb túl akartam lenni rajta. És minél előbb visszajönni Adamhez.

Egy délelőtti járatra volt jegyünk, így korán indultunk. Henry vitt ki minket, Adam se maradhatott le. Most már tudom, mit éreztek Roniék, mikor júliusban eljöttünk otthonról. Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz volt nekik.