Mindenek előtt...

Egy hideg pénteki nap volt. Az eső, éreztük bármelyik percben megérkezhet! Kollégium ajtaja még zárva volt. Várnunk kellett a nevelőre. Már megszoktuk. Hónapok óta ez megy, mióta elhagyta a felesége. Kész szappanopera! Elment egy tanulmányútra a hegyekbe, de sajnos az időjárás úgy hozta, hogy korábban kellett hazajönniük. Miért nem lehet esőben madarakat vizsgálni? Hát hazajöttek. A feleség mit sem sejtve az egész időjárásról, éppen újdonsült barátjával vizsgált egészem más dolgokat, igen mélyen! Mély nyomot is hagyott tanárunkban. Azóta szétcsúszott az élete. Ezért vártunk most 20 percet a portánál. Nagy nehezen megérkezett. Már messziről lehetett érezni a nikotin szagát és a pörkölt kávéét. Tudtuk, hogy jön.

-Lányok, jó reggelt! Ilyen korán megint? Kellemetlen időnk van! Szép napot!

Köszönni nem volt időnk, olyan gyorsan jött és ment. Kiismerte magát az épület falai között. Ez lett otthona, mi pedig, gyakorlatilag, a családja.

Alig, hogy kiértünk a koleszből elkezdett esni. Már csak ez hiányzott. Ez a nap egyébként is nehéz volt. Ezen a napon ért véget középiskolai tanulmányunk! Másnap bolond ballagás és vége!

Hogy mi fog leginkább hiányozni? A barátok. A négy év alatt szinte egy családdá fonódtunk össze. Roni, Eszter és én. Amikor csak lehetett együtt voltunk. Pedig annyira különbözünk egymástól. Roni, mint egy 12 éves. Fanatikusan tud rajongani akármelyik színész után. Néha túlzásba is esik, de pont így szeretjük. Kicsit önfejű, kicsit akaratos, de bármi van, rá lehet számítani. És ott van Eszter. A divat az ő asztala. Ha csíkos, semmi több minta. Nagyon jó érzeke van az ízléses dolgokhoz. A különbségek ellenére, mindig is megértettük egymást.

A suliban már pezsgett az élet. A folyosó nyüzsgött a fiataloktól, a büfé előtt már hosszú sor kígyózott. 30-an ültünk az osztályban. Megtépázva, nem vártuk az elkövetkező hetet. Valahol izgultunk, valahol féltünk. De egy dologban biztosak voltunk: Nem akarjuk elfelejteni az együtt töltött éveket. Na jó, természetesen nem mindenki volt így. A”nagy lányok” klikkje többet volt az orvosi rendelőben vagy a helyi kocsmában, mint az osztályteremben. Nekik nem hogy nem fogunk hiányozni, de minél előbb próbálnak majd elfelejteni mindent, ami ide köti őket. Hát jött az utolsó együtt töltött nap.