46. Az érem másik oldala

Sziasztok! 


Meghoztam az új fejezetet. Remélem ez is tetszeni fog mind a három olvasómnak és akik ezek után jutnak el majd a fejezethez. :D
Nem is szaporítanám a szót, lássuk mi is az érem másik oldala. 

Pusz: Breeco

***

"A féltékenység a szerelem bizonysága, de mit ér, ha gyűlöltté teszi azt a szerelmet, amely mellett tanúskodik?"

"Ha szeretünk valakit, bízunk abban, hogy az illető nem jár más nők, más férfiak után. Hiszen ha megteszi, valójában nem él benne a szeretet - és ekkor úgysem tehetünk semmit. A szeretet által eljutunk a megértésre, és így nem lesz majd bennünk féltékenység."

***

(Adam szemszög)

Megint ott tartunk, hogy elmegy. Tudom, valahol mélyen, hogy mindig is vissza fogja húzni a szíve Magyarországra, csak valahogy próbálom eldugni már a gondolat magját is. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha mindketten egy országban éltünk volna mmindig is. És igen, megint ott tartok, hogy átmegyek valami csöpögősen, nyálas önsajnáló nem is tudom micsodába. Mi jut ilyenkor eszembe? Egy csomó közhely… Néha már megijedek magamtól is mennyire át tudok esni a ló túl oldalára ezzel a ragaszkodós dologgal.
Na, de a lényeg. Itt ülünk a reptéren és várjuk azt a szerencsétlen gépet. Egyszerűen nem tudom, mit is kellene tennem vagy mondanom… Annyira fura ez az egész.

-          Tudod azon gondolkoztam, hogy elmehetnénk majd színházba, meg moziba. Kirándulni is jó lenne valamerre. Esetleg nyáron még elmehetnénk Spanyolországba vagy Portugáliába. Valami olyan helyre, ahol melegebb van mit itt. – elő a tervekkel, hátha akkor több kedve lesz majd visszajönni. Bár remélhetőleg enélkül is lenne. Ezekben a percekben nem nagyon hiszek benne, mert semmit nem reagált. – Réka minden rendben?

-          Persze, csak kicsit elgondolkoztam. – azért nem lehet túl könnyű neki. Ott van Roni, akivel már jó ideje nem voltak éppen jó viszonyban, aztán kiderült a betegsége, és azóta, mint valami sirató falat, úgy hívja Roni minden próblémájával. Persze megértem én, hogy szüksége van valakire, de hát akkor is… Ez nem hiszem, hogy teljesen így kellene, hogy működjön.

-          Vettem észre. 5 perce beszélek már neked, de ezek szerint nem hallottad.

-          Nem. Ne haragudj. Kicsit nehezen megy mostanában a koncentráció. – nem csodálom, hogy szegényem szét van hullva.

-          Mikor jössz legközelebb vissza? – számomra ez volt talán a leglényegesebb kérdés. Már vagy százszor feltettem neki, remélve, hogy majd lassan közelebb kerülünk a válaszhoz.

-          Nem tudom, de múltkor is mondtam már. Nem tudom még mi lesz. – kissé mintha ingerültté vált volna. Komolyan nem értem néha a nőket. Az egyik percben még azt akarja, hogy mindig vele akarj lenni, utána meg ki van akadva, ha utalsz valami hasonlóra. De tudom, hogy nála most nem egészen nekem szól ez az egész és, hogy nem sok mindent érek el azzal, ha most még ezen a kérdésen lovagolok fél órát.

-          Próbálj meg megnyugodni. Ha Roni azt látja majd rajtad, hogy ideges vagy, nem fog neki jót tenni.

-          Nem Roni miatt vagyok jelenleg ideges. Nem értem, hogy miért nem érted meg, hogy azt sem tudom, mi lesz, holnap. Azt meg főleg nem, hogy mi lesz egy vagy két hét múlva. – oké, megint kezdődik.

-          Oké. Vezesd le rajtam a feszültséget. Tudom, hogy nem nekem szól a haragod.

-          Komolyan az utóbbi időben úgy érzem magam melletted, mint egy kibeszélő show-ban, vagy egy pszichológus szobájában. Mi lenne, ha nem hagynál mindent rám! Ha kell, veszekednél velem. Mert ezzel az őrületbe kergetsz. Úgy érzem, felrobbanok, hogy mindent ilyen könnyen veszel. Én nem tudom… Csak… - tessék. Most az a legnagyobb baja, hogy próbálom neki megkönnyíteni a dolgot és nem még egy újabb kolonc lenni a nyakán. De ez sem jó. Most már kezdek én is rohadtul kiakadni. Igazán eldönthetné, mit akar.

-          Mit szeretnél? – nem bírtam már egy helyben ülni. Komolyan már kezdek ettől én is felrobbani, nem csak ő.  - Hogy most ordítsam le a fejed? Hogy hogyan lehetsz ekkora marha, hogy hazamész egy olyan ember miatt, aki elhordott mindennek, mert nem töltöttél vele több időt? Mert élted az életed. Ezt akarod? Vagy rendezzek már most féltékenységi jelentet, mert tudom, hogy Attila ott lesz a közeledben? Ott lesz melletted, mikor én nem tudlak majd átölelni. Vagy zártalak volna be a lakásba és nem engedtelek volna el? Mit akarsz? – hát remek. Megint sikerült alakítanod Adam.

-          Én nem tudom. Én… - ennyire tanácstalannak még soha nem láttam. Mindig a magabiztos arcát mutatja. És most… Messze nincs semmi magabiztosság a mozdulataiban.

-          Össze vagy zavarodva! Ki ne lenne?! Én csak próbálok segíteni. Próbálom megkönnyíteni neked, amennyire lehet. De nekem is vannak érzéseim. Én se akarok tőled távolabb lenni 2 lépésnél. Hogy bármikor meg tudjam tenni ezt. – muszáj volt megcsókolnom. Hogy érezhesse mennyire számíthat rám. Hogy érezzem, hogy még itt van velem. Meg kellett ölelnem, amíg biztosan tudom, hogy velem van, amíg még lehet… Én akartam megvédeni mindentől. Megóvni egy szeretett személy elvesztésétől. Én akartam lenni az, akihez bármikor hazatérhet. - Vagy ha szükséged van rá, megtegyem ezt.

-          Ne haragudj. Én csak… Nem akarom ezt az egészet. Annyival egyszerűbb lenne, ha nem látom meg akkor. Ha nem megyek utána. Lehet, még mindig csak a barátnőm lenne, akivel sikerült egy hülyeségen összekapni. Én… - egyre könnyesebb szemmel nézett rám, míg végül nem bírta tovább tartani magát.

-          Minden rendben lesz. Csak ne add fel! És ne hagyd Roninak sem. Mi meg majd megleszünk. Hé, nézz rám. Réka, ne sírj! – mit mondjon ilyenkor az ember? Mindig is rossz voltam az ilyen helyzetekben. Soha nem szerettem, ha egy nő sírt. Leültünk az egyik széksornál és minél közelebb húztam magamhoz és próbáltam megnyugtatni.

Szerencsére a gépe késett, így maradt még egy kis időnk kettesben. Már amennyire ez egy repülőtéren lehetséges. Mikor már azt hittem, nem jöhet semmi, hát mégis történt.

-          Adam, miért voltál te egyedül abban az étteremben, ahová vacsizni szoktunk járni? – és igen, megint beletrafált. Annyira nem akartam erről beszélni. Hülye voltam, hogy megint hittem annak a … Jobb lett volna, ha Réka nem tudja meg. Tuti, hogy félre fogja érteni.

-          Tessék? – talán nem is ugyanarra gondolunk.

-          Sarah látott bemenni múlt nap. Csak úgy véletlenül ejtette el. Bár mondjuk elég dühösnek tűnt.

-          Csak találkoztam valakivel. Semmi extra. – akkor ez most bukta. Biztosan Sarah látott minket. De… Annyira ideges lettem. Nem tudtam mellette maradni. Ezek után, hogyan bízzon meg bennem, ha ennyit nem mondok el neki?

-          Aham. Ha semmi extra, miért nem mondtad eddig?

-          Hát pont azért, mert semmi extra. Minden percről be kell számoljak, hogy mit csinálok? – már éreztem a nyakam körül szoruló kötelet. Persze, hogy ettől ideges lesz az ember.

-          Nem ezt mondtam. Csak fura, hogy mennyire hevesen reagálsz egy állítólag ’semmi extra’ dolog miatt. Még a végén azt hiszem nő van a dologban. – nevetett fel. Tudtam, hogy rá fog jönni. Akkora egy idióta voltam. El kellett volna mondjam neki. Egyszerűen nem bírtam előtte állni, el akartam tűnni még a föl színéről is. Most magyarázd ezt a helyzetet meg!

-          Nem történt semmi. Tényleg. Egyszer csak felhívott. Azt mondta, csak le akarja zárni a dolgot, mert múltkor, olyan csúnyán váltunk el. Ezért nem is gondoltam, hogy akarhat valamit. Én még mindig hittem abban, hogy valahol él benne az a lány, akit régen a barátomként kedveltem. Aztán megint elkezdte a szokásos rizsát arról, hogy mennyire összeillettünk és, hogy mi ketten mennyire különbözünk. Csak nem akarom meglátni a dolgokat. – nem volt mit tenni, inkább elmondom, mint hogy kombináljon valami felettébb extrém dolgot.

-          Találkoztál Violával? Anélkül, hogy bármit is szóltál volna róla? – inkább volt csalódott, mint dühös. Ez a lehető legrosszabb. Inkább utáljon és veszekedjen velem, mint hogy csalódjon bennem.

-          Én el akartam mondani. De ez nem olyan egyszerű. – dehogynem. Csak meg akartad óvni mindentől, mert egy idióta vagy. El kellett volna mondanom…

-          Mi nem egyszerű ebben? Felveszed a telefont a következő szöveggel: Réka, Viola hívott. Találkozni akar velem, hogy lezárjuk, ami köztünk volt. Majd felhívlak utána.

-          És te mit reagáltál volna?

-          Nem örültem volna, de legalább nem jön le úgy, mintha valami rosszban sántikálnál. Mintha direkt akarnád eltitkolni.

-          Igazad van. Tudom, egy idióta voltam.

-          Csak azt nem tudom, hogy ezek után, hogyan merjek elmenni haza és minden feltétel nélkül megbízni benned?

-          Nem ezt akartam. Tudod, hogy nem csalnálak meg soha. Megmondtam Violának is, hogy nem akarok vele többet találkozni. Kérlek, ne haragudj! – ez az még könyörögj is… De ha egyszer nem akarom elveszíteni?

-          Azt hiszem, most jót fog tenni egy kis idő mindkettőnknek. – na, akkor most szakítani akar velem? Nem azt nem hagyhatom! - Majd hívlak, ha leszállt a gépem.

-          Rendben. Vigyázz magadra! Szeretlek! – nem sűrűn szoktam ezzel dobálózni, de most muszáj volt.

-          Tudom. Mennem kell. Szia. – már el is indult a kapuk felé. Oh, nem! Most muszáj tennem valamit. Amilyen gyorsan csak lehetett, elé léptem. Tuti, hogy meglepődött, de minden erőmet összekaparva, már amennyi az önbecsülésem porig omlása után előszedhető volt, igyekeztem egy csókba beleadni azt a rengeteg érzést, amit iránt sikerült megérezni ez a pár hónap alatt.

-          Nem jelent nekem már semmit Viola. Én itt leszek, várok rád, amíg kell. Csak bízz bennem, kérlek. – reméltem, hogy még nem veszett minden. Azt hiszem, elég hülyeséget csináltam már Viola miatt, tényleg nem veszem neki fel többet a telefont, de még el is kerülöm, ha találkoznánk.

-          Szeretlek. – hát tényleg sikerült az utolsó pillanatban mentenem a helyzeten. Aztán még egy puszi és ölelés után, tényleg itt hagyott. Remek. Megint egyedül maradtam…

***
Tegnap ment el Réka, de úgy érzem, mindjárt megőrülök. Attila, tuti, hogy mellette legyeskedik. Annak a pasinak a szeme sem áll jól. Azt állítja, hogy már teljesen túl van Rékán, mégis nagyon is fura egy figura. Egy kanál vízben tuti, meg tudnám folytani. Van egy kis szabadidőm, így lementem anyuékhoz,régen voltam otthon. Reméltem, hogy Viola sem fog pont ezen a napon látogatóban menni. Szerencsére nem futottunk össze. Anyu viszont csak nem bírta ki.

-          Drágám, mi lenne, ha hétvégére maradnál? Itthon lesz Viola, meg Hank is a szomszéd fiú. Valamit főzhetnénk. Együtt a három család.

-          Anya! Tudod, hogy Viola és én nem vagyunk éppen a legjobb viszonyban. Nem nagyon szeretnék vele találkozni.

-          Az ugye, tudod, hogy egy nő sem éri meg, ha elveszíted miatta a barátaidat. – ezekkel az utalgatásokkal az őrületbe kerget.

-          Mire is akarsz célozni? – tettettem a naívot, mintha nem érteném, mit szeretne. Nagyon is tudtam, hogy nem lett Réka a szíve csücske, még ha kedvesnek is gondolja. Számára Viola a tökéletes jelölt mellém.

-          Jaj, hát tudod, hogy mennyire a szívemhez nőtt az a lányka… Nem kellene vele folyton veszekedned. Nem akar ő rosszat, csak a barátod akar lenni.

-          Anya, te is tudod, hogy nem csak ezt akarja. És örülnék neki, ha végre elfogadnád, hogy Rékával vagyok. Viola pedig csak az ex-csajom marad.  Nem kellene mindig ezen lovagolnod. Mond meg, ha nem megy és akkor majd ritkábban jövök haza, hogy ne ezen veszekedjünk.

-          Tudod, hogy nem így gondoltam. Ti, mai fiatalok, olyan hevesek vagytok. Mindent rögtön a szívetekre vesztek.

-          Jól van. Ne haragudj, csak szeretném, ha végre elfogadnád Rékát. Nem tett ő semmi rosszat ellened. – szerencsére nem hozta szóba ezt a témát többet. Szeretem anyumat, de néha az idegeimre megy. Azt hiszi, hogy mindent jobban tud, mint én. Hogy amit ő gondol, az a legjobb mindenkinek.

***
Egész délután Zackkel voltunk. Régen töltöttünk már ennyi időt együtt. Vagy a tartós kapcsolatával volt, vagy én nem értem rá. Szóval ideje volt egy kis sörözős kan-murinak.

-          Hogy van Carla? – reméltem, hogy eltalálom a nevet, de nála tényleg nem lehetett megjegyezni semmit.

-          Carol, nem Carla és biztosan jól.

-          Na, várj már nem vagytok együtt?

-          Nem.

-          Mi ez a tömör válasz? Mi van veled, ember?

-          Áh.. Semmi. Nem értem én a nőket. 3 hónapig csapom neki a szelet, elviszem mindenhova, aztán közli, hogy ő nem erre számított, mikor hallott rólam. Ez most mi?

-          Hát ez az ára, ha valakinek hírneve van… - jól kiröhögtem szegényt. Ennyire még ő sem lehet szerencsétlen.

-          De most komolyan? Oké, tény, hogy volt pár csajom…

-          Pár? Inkább egy hadseregre való.

-          Oké, több pár csajom is volt, de nem voltam én rossz egyikhez se. Mindig elvittem őket vacsorázni, meg virág megy kutyafüle…

-          Neked tényleg tetszett ez a csaj… - ahogy egyre többet beszélt a nő-ügyeiről, látszott mennyire ki van bukva ezen a dolgon.

-          Lehet… Na, de mindegy. Van még hal a tengerben. Majd csak találok egyet, aki nem ismeri a híremet. Mi van Rékával? Régen láttam.

-          Otthon van. Egyik barátnőjével történt egy-két dolog és mellette kell most legyen.

-          És miért vágsz ilyen savanyú képet?

-          Bonyolult. A lényeg, hogy összevesztünk mielőtt elment és 3 napja nem is beszéltem vele normálisan. Ha felhív, tuti, hogy fél perc alatt összekapunk és egyikünk levágja a telefont.

-          Az nem jó. De miért vesztetek össze? Lehet először azt kellene megbeszélnetek.

-          Na, igen, ez a bonyolult része. Meg tudta, hogy találkoztam Violával, anélkül, hogy tudott volna róla. És most ezen áll a balhé.

-          Találkoztál Violával? Te nem vagy százas… Tudod, mennyire hülye tud lenni a csaj.

-          Tudom, de azt hittem, még tud olyan lenni, mint régen. amikor le lehetett ülni vele beszélgetni és nem csak a saját hülyeségét hajtogatta.

-          És történt valami? Búcsúzóul egy csók egy kis szex vagy valami?

-          Viccelsz? Te tudhatnád a legjobben, hogy nem vagyok az a típus…

-          De azt is tudom, hogy ez nem mindig volt így. Ha valaki tudja a gyenge pontod, akkor nem nagyon tudsz nemet mondani… És ha jól emlékszem Viola nagyon is jól tudja…

-          Oké, tény, hogy tudja, mit, mikor és hogyan kell tennie, ahhoz, hogy fél perc alatt elszálljon az agyam, de most Rékával vagyok és csak ez számít. Tudom én is, hogy mikor és mit lehet.

-          Ha te mondod… - és már jött is a mindenttudó pillantás. Annyira utáltam, mikor így nézett rám…

***
Fel kellene hívnom Rékát. Tegnap este éppen ő rakta le a telefont. De valahogy nincs kedvem megint veszekedni vele. Elég volt már ebből az utóbbi napokban. A baj csak az, hogy nem tudok másra gondolni, minthogy Attila ott van mellette és bármikor bepróbálkozhat. Pasiból van, Réka pedig, hogy úgy mondjam, elég szabad prédának tűnik. Hülye lenne, ha nem használná ki a helyzetet, ha kap egy pici „biztatást” is. Ha beszélünk is, mindenképpen meg kell tudnom, hogy ott van-e mellette vagy hogy találkoztak-e már, még ha ez egy újabb telefoncsapkodásba kerül is. Ahogy ezt végiggondoltam és nyúltam a telefonomért, már csörgött is. Réka megelőzött.

-          Szia. Örülök, hogy hívtál. – lehet kissé gyérebbre sikeredett a hangom, mint szerettem volna. Lehet tehet róla a délután elfogyaszott pár üveg sör is.

-          Szia. Valami baj van? – tényleg, mintha aggódna, pedig a veszekedéseinken kívül nem nagyon van gondom.

-          Nem, semmi gond. Csak féltem, hogy nem akarsz beszélni velem mostanában.

-          Lehet egy kissé túlreagáltam a a dolgot. Csak azt hittem, egy ilyen jellegű dolgot elmondanál. – ez vagyok én! Egy hatalmas marharépa. Persze, hogy el kellett volna rögtön mondanom.

-          El kellett volna mondani, tudom. De messze vagy tőlem, és legalább azt a pár napot még együtt tölthettük, minden veszekedés és félreértés nélkül.

-          És mi jót csináltál mostanában? – gyors témaváltás. Lehet, van valami a háttérben és azért nem akar beszélni tovább erről? Attila…

-          Semmi extra.

-          Ohh… Múltkor is ezt mondtad… Bocsi, ez gonosz volt. – nem is kicsit. Mindig fel fogja hozni mostantól? Nem veszekedni akarok, szóval meg kell nyugodnom…

-          De jogos volt. – dehogy volt. Csak mentjük a helyzetet. Nem akarok még egyszer telefonlecsapásra vonalat bontani. – Egyetemen voltam, aztán Zackkel lógtunk délután. Nagyjából ennyi, ami mostanában velem történik. És nálatok minden rendben van? Roni? – Attila? Na, jó ezt csak magamban tettem hozzá, de akkor is nagyon fúrja az oldalam a kíváncsiság. Rosszabb vagyok, mint egy nő…

-          A helyzethez képest jól van. Bár nem nagyon beszél a jövőről. Ma találkoztam Gerivel.

-          Elmondtad neki Ronit?

-          Nem, nem hiszem, hogy nekem kellene. Majd, ha Roni úgyérzi, hogy tudnia kell, megteszi ő. De azért kicsit ösztönözhetem őket a beszélgetésre. – szerettem, mikor kuncogott egy-egy jó ötlete után, ilyenkor voltam benne biztos, hogy jó helyen vagyok mellette.

-          Helyes. Geri biztosan ott állna Roni mellett bármi is történjen.

-          Hát igen, ez tuti. A baj csak az, hogy nem tud semmit. – Attila… Suttogta a kisördög a vállam felett. Ami jelenleg nagyon is idegesített. Mert annyira jól elbeszélgettünk, a fene se akar mindig veszekedni. De csak azt harsogta a fülembe, hogy Attila, Attila…

-          Egyedül mentél be hozzá?

-          Igen. Ha pontos akarok lenni együtt mentünk be. – oké, most akkor nem értem. Egyedül ment be vagy együtt valakivel? Attila...

-          Kivel? Azt hittem…

-          Ronival. Nem kellett befeküdnie vagy ilyesmi. Csak a kezelésekre kell járnia. Meg a vizsgálatokra. Amíg nem rosszabbul , addig így lesz.

És megindult a lavina. Mindenre rákérdeztem. Mit csinált az öccsével, Hannával… Mintha nem is én lettem volna. Egy vallatótiszthez inkább hasonlíthattam, mint egy baráthoz, aki megbízik a barátnőjében. És már megint mi lett a vége, az hogy egyikünk lerakta a telefont. Egyszerűen belefáradtam abba, hogy mindig csak veszekszünk. Kezdtem teljesen kifordulni önmagamból. És ha már ott tartunk, hogy én nem ismerek magamra, ott tényleg nagy a baj. Így mi lett a vége? Én raktam le most. Fél óránkeresztül járkáltam fel-alá a lakásban. Sürgösen ki kell találjak valamit, mert ez így nem mehet tovább. Csak egy megoldás maradt, hogy kilépjünk ebből a kusza helyzetből…