28. fejezet - A nagy nap

Sziasztok!!

Hát most végre itt az új fejezet! Tudom, hogy gonosz voltam. Kétszer is. Először, hogy nem raktam fel a fejezetet múlt héten, a másik pedig, hogy milyen részletet raktam fel. Szóval akkor most, szokás szerint, jó olvasást kívánok hozzá. Remélem tetszeni fog.

"Csak azért

az egyetlen napért

érdemes volt megszületnem,

amikor szeretni tudtam,

és szeretnek-e, nem kérdeztem."

Aznap este mikor a lányok elmentek, nem történt semmi köztünk. Nem mintha rajtam múlott volna. Adam úgy gondolta, mintha kihasználná a helyzetet. Így végül csak ott aludt az akkori lakásomban. Mert akkor még a Cambridge Streeten laktam. Adam sikertelen győzködése után, mi szerint lakjak nála, hiszen túl nagy neki a lakás, kerestem egy kisebb, Adamhez közelebbi lakást. Így végül a Park Roadon kötöttem ki. Vicces módon az ezzel párhuzamos utcában lakik a barátom. Már egyre könnyebben ment, hogy a barátomként tekintsek rá. Nem mintha valaha is nehezemre esett volna, de már közelebb éreztem magamhoz. Készen álltam, hogy ne csak lelkileg mondhassam ezt.

Nagy nap volt ez az életemben. Vagy inkább új nap. Ezen a napon kezdődött az egyetemi életem. Furcsa volt az egész. Nem csak az egyetemi légkör volt friss dolog az életemben, de az angliai légkör is. Mármint ilyen szempontból. Mindenki rohant. A Downing College ódon falai között nyüzsögtek a korombeli fiatalok, mégis kívül állónak éreztem magam. De ezzel nem voltam egyedül. Egy fa alatti padon ültem, mikor odalépett hozzám.

-          Hello! Ne haragudj, tudnál segíteni? – egy magas, szőkésbarna hajú srác lépett mellém.

-          Szia. Attól függ, hogy miben!

-          Nem tudod, hol van az oktatási iroda? Tegnap megmutattak mindent az épületen belül, de csak azoknak, akik itt voltak. De csak tegnap késő este érkeztem. Szóval?

-          Gyere megmutatom. Bár még én is új vagyok itt.

-          Lucas Scottman vagyok. És ausztrál.

-          Réka Kertész vagyok és magyar.

Lucas kellemes társaságnak bizonyult. Már vagy 20 perce álltunk az iroda ajtaja előtt. Mint kiderült jogra fog járni (akárcsak Eszter otthon). Így nem igazán lesznek közös óráink.

Majd ismételten egyedül lézengtem az egyetem udvarán várva az előadásomra. 10 perccel a kezdés előtt beültem az előadóba. A tematikát olvasgattam, mikor egy csajszi pattant le mellém.

-          Szia! Nem bánod, ha ide ülök?

-          Szia. Nem. Csak nyugodtan.

-          Neked honnan van olyan papírod?

-          Az ajtó mellett volt kirakva.

-          Jut eszembe. Sarah Elsen vagyok.

-          Réka Kertész. Valamelyik skandináv országból jöttél?

-          Igen. Svéd vagyok. Te, ha jól sejtem a nevedből, magyar?

-          Lehet lottóznod kellene!

-          Köszöntöm önöket! Nem azért vagyok itt, hogy malmozzunk! Szóval álljunk is neki a környezettannak.

És ezt komolyan is gondolta Mr. Roberts. Nem túl szimpatikus figura. Sarah-val egész sokat kommunikáltunk a pad alatt. Szinte elrepült a két órás előadás. Mindketten ugyanarra a szakra járunk, végre nem voltam egyedül. A matek és az informatika kevésbé voltak unalmasak, talán a kialakult társaság miatt. Együtt indultunk el hazafelé. Egészen a Hyde parkig, ahol Sarah leszállt a piros buszról. Otthon nem várt semmi extra dolog. Csak a szokásos: mosás, vasalás, olvasgatás, e-mail írogatás. Valamiért túl fel voltam pörögve ahhoz, hogy ilyen dolgokat csinálják. Felöltöztem és átmentem inkább Adamhez.

-          Szia. Milyen napod volt? – mondtam egy puszi után. Még mindig körbe röhögve a fejemet.

-          Szia. Semmi nem volt. – olyan komor volt, mint még soha.

-          Valami baj van? Olyan rossz kedved van?

-          Nem, nincs semmi. Csak fáradt vagyok. Jut eszembe, milyen napod volt?

-          Egész jó. Megismerkedtem közelebbről két emberkével, volt három tűrhető előadásom. hát asszem ennyi.

-          Az jó. Baj lenne, ha most elmennék fürdeni és lefeküdnék utána. Kivagyok!

-          De még csak 7 óra van?! De nem baj. Majd holnap átjövök és csinálunk valamit.

-          Jól van. Majd holnap!

És ennyi. A következő héten ugyanez volt. Minden nap. Fáradt volt, nem volt kedve, nincs most ideje. Egy héten keresztül. Péntekig bírtam. Feladtam a harcot, hogy küzdjek minden együtt töltött percért. Pénteken Abigellel és Mattel elmentünk hármasban bulizni. 11 körül vette észre Adam hiányomat.

-          Szia. Merre vagy? Itt állok az ajtód előtt!

-          Szia. Nem vagyok otthon.

-          De azt hittem átjössz ma?

-          Nem. Abigel elhívott bulizni.

-          És hol vagytok?

-          A Moonlight-ban.

-          Akkor 10 perc múlva ott vagyok.

-          Nem vagy fáradt?

-          Tessék? Nem hallottalak, pont egy kocsi ment el mellettem.

-          Semmi, semmi.

-          Mindjárt ott vagyok.

És azzal lerakta a telefont. Egész héten fáradt volt, most meg hirtelen mellettem akar lenni. 10 perccel később már négyen ültünk az asztal mellett. Ahogy Adam megjött, a hangulat távozott. Az utóbbi időben semmi sem volt rendben köztünk. Egy kicsit sem. Fél egyig bírtuk végül. Adammel haza sétáltunk, de nem igazán volt beszélgetős hangulatában egyikünk sem. Lakásom előtt megálltunk, egy csók és már tovább is állt. Értetlenül álltam az egész változás előtt. Nem értettem, hogy mi történt.

Másnap miután minden háztartási dolgot megcsináltam, felléptem msn-re. Abban a percben Roni és Eszter rám írtak. Mielőtt valamit is reagálhattam volna, már hármasban beszélgettünk.

Roni: Mi van, mi?

Eszter: Azt hittem soha nem jössz!

Réka: Itt vagyok, nyugi.

Roni: Szóval, mi van?

Réka: Semmi különös. Mi van az egyetemen csajok?

Roni: Hallod! Ez a néprajz cucc nagyon jó!

Eszter: Jogilag még ép vagyok. J XD

Roni: Van egy csomó jó fej ember.

Eszter: De csak úgy, mert kész agyrém.

Roni: Meg, csak, hogy tudd, van egy Réka nevű csoporttársam.

Eszter: És Roni nem hagy békén. Minden este össze kell vele futni.

Roni: És nagyon…

Eszter: Nincs időm magamra. Egyszer Roni, aztán Donát.

Roni: Köcsög. Nem bírom elviselni a hangját sem.  J

Eszter: És most piszkálom és észre sem veszi… J

Roni: Te most komolyan engem piszkálsz?? Még itt is!

Réka: Örömmel látom, hogy semmi nem változott a gimihez képest.

Roni: De igen. Te nem vagy itt. L

Eszter: De az MSN még mindig megy hármasban. ;)

Réka: Hát igen, van, amiben még mindig jók vagyunk.

Roni: És hogy van a mi Adamünk?

Réka: Valszeg jól. L

Eszter: Mi az, hogy valszeg? Csak nem összevesztetek?

Roni: Megyek és megfojtom. Az tuti. :@

Réka: Nem vesztünk össze, mert akkor legalább normál módon beszélnénk.

Roni: Na, jó. Mi van??

Réka: Nem igazán beszélünk. Fáradt, meg sok dolga van.

Roni: És ez mentség akármire is?

Réka: De sok minden van neki most. Majd ha lemegy az évkezdés, könnyebb lesz.

Eszter: Te most komolyan véded?

Roni: Mit vártál tőle? Fülig benne van…

Réka: Oké. Elég lesz. Majd rendbe jövünk.

Roni: Te tudod. Képzeld, Gerivel meg volt az első…

Eszter: Te majom. Nekem nem is mondtad!

Roni: közösen főzött vacsink. JJJJ

Eszter: Hogy mi? Nem lehetsz ekkora tapló! Én már azt hittem, hogy… Érted!

Roni: Nem ezt igazán kifejthetnéd!

Réka: Oké. Mind tudjuk, hogy mire gondolt, szóval lapozhatunk.

Eszter: Jut eszembe. mi van az egyetemen? Mert nem mondtál eddig semmit.

Réka: Egész jó. Bár érdekes tárgyaim vannak. És hát ugye minden angol.

Roni: Ezt a szívást!

Eszter: Te választottad…

Réka: Megismertem egy tök aranyos srácot. Meg egy csajt is.

Roni: És milyen a srác? Részleteket!!

Eszter: Neked nem pasid van? Aki mellesleg nagyon jó barátunk.

Roni: Csak hűséget fogadtam, nem vakságot!

Réka: Oké. Tényleg nem változott semmi sem.

Roni: Tehát a pasi??

Réka: Aranyos ausztrál. Szőkésbarna haj, barna szem. Kb. olyan magas, mint Donát.

Eszter: Ausztrál? Honnan szeded te az embereket?

Réka: A csajszi meg svéd! És nem én szedem őket össze, ha nem ők találnak meg engem.

Roni: Emlékszel, mikor lenn voltunk Balatonon?

Eszter: Minden évben lenn voltunk…

Réka: Melyikre gondolsz?

Roni: Mikor megtaláltak minket a spanyolok.

Eszter: és Geri ki volt akadva, hogy miért nincs köztük nő is.

Réka: milyen vörös lett a feje, mikor kiderült, hogy egyikük meleg…

Roni: És tetszik neki Geri. :D

Ez így ment vagy 40 percig. Aztán úgy döntöttem, ideje lenne valami látványosabbat is tenni. Elbúcsúztam tőlük, de előtte megígértették, hogy hamarosan jelentkezem. Meg kell beszéljük az esküvő részleteit. Két hét múlva már itt is van a nagy nap.

Délután filmet néztem, mert hát az sokkal izgalmasabb, mint pakolászni. Gondoltam majd Adam hív, ha akar valamit. Henryék meg keresztelőt tartanak. Nem akartam őket zavarni, így ezt láttam a legésszerűbbnek. Egyszer csak megszólalt a telefonom.

-          Igen?

-          Szia. Mit csinálsz? – Adam végre hírt adott magáról.

-          Filmet nézek. És te?

-          Semmit. Arra gondoltam, este elmehetnénk valahova ketten?

-          Jó. Lenne miről beszélgetnünk.

-          Igen, tudom. 7 körül ott vagyok, jó?

-          Rendben. Siess!

-          Meglesz. Akkor este!

Ennyi volt a hatalmas beszélgetésünk. Még Roniékkal is többet beszéltem, mint a pasimmal, aki itt van a következő utcában. De eltökéltem, hogy most mindent megbeszélünk. Minden rendbe jön és olyan lesz, mint régen. Már csak 3 órán át kell elfoglaltságot keresnem.

De mint mindig gyorsabban elment, mint gondoltam volna. Fél 7 volt, mikor elkezdtem készülődni. Nem tudtam hova megyünk, így valami kényelmes, de mégis csinosabb összeállítást választottam. Pontban 7-kor kopogtak az ajtón.

-          Szia. Mehetünk?

-          Igen. Hozom a táskám. – pár perc múlva már az utcán gyalogoltunk.

-          Hova megyünk, Adam?

-          Egyelőre maradjon meglepetés. Bár nem sokára rá fogsz jönni. – huncut mosoly ült ki az arcára. Valahogy nem tudtam ezt most annyira értékelni.

-          De miért jöttünk hozzád? Itthon hagytál valamit? – kérdeztem, mikor megálltunk a lakása előtt.

-          Nem. Szóval a lényeg: a héten nagyon hülyén viselkedtem. Melletted kellene lennem, hiszen ez az egész egyetem dolog neked új. Szóval mostantól veled leszek. Nem csak melletted. És engesztelésképpen én főztem neked egy vacsit.

-          Hogy mit csináltál? – értettem minden egyes szót, amit pillanatok alatt ledarált nekem, de a főzés dolog meglepett. Tudtam, hogy nem veszik el a konyha világában, de hát akkor is.

-          Oké, tudom, hogy fura, de anya sok mindenre megtanított. Mert nem csak a férfiakhoz vezet a hasukon keresztül az út.

-          Nagyon vicces. Szóval ezzel akarsz levenni a lábamról?

-          Feltett szándékom. Mehetünk?

-          Legyen.

Nem akartam elhinni, ami fenn várt rám. Gyertyák, félhomály, andalító zene, megterített asztal. Meglepett. Nem is kicsit. Belepuszilt a nyakamba és az asztalhoz kísért. Régen ettem ilyen finomat. Fura módon, úgy éreztem, mint ha otthon lennék. És ezt az egészet Adam és a töltött csirkemell hozta elő. Hihetetlenül finom volt. Már kezdtem kételkedni, hogy tényleg ő csinálta, de megláttam a halom mosogatni valót. Közös programként felajánlottam segítségemet a mosogatáshoz, amit rögtön elutasított. Inkább hagyta ő is reggelre. A zene még mindig szólt a háttérben.

-          Nincs kedved táncolni? – nyújtotta felém kezét.

-          De. Régen táncoltam már.

-          Akkor épp itt az ideje.

Annyira jól esett újra közel lenni hozzá. Minden haragom, keserűségem elpárolgott. Annyira tökéletes volt ez a mai este. Mindent megbeszéltünk: az egész hetet, az esküvőt. Kezdtem megérteni, miért is maradtam kinn. Már vagy az ötödik szám szólt, valamilyen okból kifolyólag csak lassú számok voltak, mintha számított volna valaki erre. Egyre szorosabban ölelt magához és egyre közelebb került ajka az enyémhez. Éreztem nincs már visszaút. A keze lassan siklott feljebb testemen. Vágy égetett. Egyre hevesebben. Ahogy ölelt, ahogy csókolt, elveszettem minden valóságba vetett reményem. Nem volt visszaút. Teljesen övé lettem.  Minden porcikám remegett, csak érte éltem ebben a percben. Lassan elvesztem. A külvilág megszűnt létezni körülöttem...