Mindhárman korán felébredtünk. Pezsgett az élet a nappalinkban. Ma egy óra körül érkeznek a látogatóink. Már három hete nem láttuk őket, így most nagy az izgalom. A telefonbeszélgetések és e-mailezések nem teszik teljessé egy-egy beszélgetés hatását, kell, hogy lássuk az arcát, a reakcióját. De Roni és Eszter nem csak erre vágyott a kirándulásunk alatt…
Henry felajánlotta Lizzy szolgáltatásait, így akárhányan jönnek, egyszerre haza tudjuk őket szállítani. Mert ezt az apró részletet nem voltak hajlandóak közölni. Geri és Donát biztosan jönnek, ezt valahonnan sejtettük. De ígértek meglepetés vendégeket. Fel vagyunk készülve a legrosszabbakra. Egy 10-15 fős társaságra is. Csak úgy a vicc kedvéért. Képesek lennének megtenni velünk.
Háromnegyed egykor már kinn voltunk a reptéren, nem lehetett bírni már a csajokkal. Fél órája vártunk már, mikor leszállt a Magyarországról érkező repülőgép. Itt volt vége a világnak. Azt sem tudtuk honnan fognak jönni, de ők már igyekeztek is a legközelebbi kapu irányába. Mintha valami hetedik érzéket kapcsoltak volna be rajtuk, mindent egyből megtaláltak. Lehet, hogy tényleg az orrunk választ párt magának? Geri és Donát egyen pólóban jöttek, egyszerű feketében I LOVE ME felirattal.
- Bocsi, ezt nem hagyhattuk ki. – utalt Geri a mi közösen vásárolt I LOVE LONDON-os felsőnkre. Még otthon vettük a kirándulásunk előtt.
- És hol vannak a meglepetések? És kik azok? – mire kimondtam már meg is láttam Anitát és Marcit.
- Na, milyen a meglepetés? – érdeklődött Marci, amint a közelembe ért.
- Nagyon jó! Ennél jobb se lehetne. – kapott fel közben Mártonom.
- Fogadjunk? – Anita kacér mosolyt dobott felém.
- Na, ki vele. Mi van?
- Majd otthon. Mármint nálatok.
Közben a két gerle pár teljesen egymásba forrtak. Henry lépett mellém.
- Oh, csak nem Adam? – Anita érdeklődött magyarul.
- Nem. Ő itt Henry. Vele utazom, minden nap. Ők pedig az unokahúgom és a vőlegénye.
- Sziasztok. Köszöntelek… titeket… Angliában. – mondta Henry tört magyarral. Ezt próbálgatta, mióta megtudta, hogy vendégeink jönnek.
- Hello. Egész jól beszélsz magyarul. – Marci nyújtott kezet sofőrünknek.
- Dehogyis. Ez az egyetlen mondat amit tudok. De egy hete próbálgatom.
- Lassan mehetnénk is. Feltéve, ha levegőhöz jutnak egyesek.
- Jól van, na. Te könnyen beszélsz! – Roni Gergőhöz bújt és elindult a busz felé.
Rövid városnézés, de csak míg el nem értünk a lakásig. A szomszédok furán néztek, mikor egy busz gurult be a szűk kisutcába. Henry lepakolta a táskásat és már ment is haza, hogy minél előbb bemehessen meglátogatni feleségét és kisfiát. Felmentünk a lakásba, ahol eddig még soha nem volt ennyi ember, legalábbis mióta itt lakunk. Gyorsan felvázoltuk a szobákat, majd a nappaliban ültünk össze, hogy megbeszéljük az otthon történteket. Kimentem a konyhába bevinni a falatkákat, amiket készítettünk.
- Réka, nem kell kiköltöznöd a szobádból. Majd alszunk mi a nappaliban. – Anita jött segíteni a konyhába.
- De igen. Reggel korán kelek, ti pedig aludhattok ameddig csak akartok.
- Jó. Igazad van. De ez így olyan rossz. Egyszer csak beállítunk és…
- És semmi gond. Örülök, hogy itt vagytok. Menjünk vissza. Márton lehet, hogy nem érzi teljesen jól magát.
- Lehet. – a két párból indultunk ki, akik 3 hete várnak egymásra.
De semmi gond nem volt. Elég volt nekik az, hogy egymás közelében lehettek. Összebújva beszélgettek a kinnt történtekről, mikor mi is csatlakoztunk.
- Tehát… Nem akarsz mesélni, Réka? – Geri és az ő védelmező magatartása.
- Úgy is tudsz már mindent. Minek meséljem el még egyszer.
- Jogos. De egy-két részlet nem tiszta. – erősködött Geri.
- Jól van, mit szeretnél tudni?
- Miért pont ő? Annyi pasi van a világon! – durcás arcán mindenki csak mosolygott.
- Hogy érted, hogy miért pont ő?
- Ilyen messze van, nem is tudom leellenőrizni. – ezt már senki nem bírta nevetés nélkül. Ez a legnagyobb baja.
- Hihetetlen vagy! Csak hogy tudd!
- Na jó, azt hiszem ez elég is volt. – jelentette ki Eszter, de senki nem értette mire gondol. – Mármint az aggódásodból. Minden rendben van a srác körül hidd el. Már leellenőriztük!
- Rendben. Mi van otthon? – váltott témát Roni.
- Semmi különös. Szeptember 18-án összeházasodunk. – jelentette ki Anita, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna.
- Ez most komoly? – kérdeztem meglepetten. Múltkor még várni akartak. Erre most hirtelen… Most tűnt csak fel Anita testtartása. – Te terhes vagy. – inkább szántam ezt kijelentésnek, mint kérdésnek.
Körülöttem csak döbbent arcok, kivéve kettőt. Márton és Anita, mintha egyszer csak felragyogtak volna. Jól ismertem Anitát. Nem kellett semmit mondania. Legszívesebben sírva mentem volna ki. Nem hiszem el, hogy ilyen felelőtlenek. 18 éves. Mit fognak kezdeni egy pici babával. Az egy dolog, hogy szeretik egymást, de… Egyetemre kellene járnia mindkettőjüknek. Anita most érettségizett velünk. Nem tudtam másra gondolni, csak arra a rengeteg dologra, amit nem szabadna feladnia. Ennél jobbkor nem is szólalhatott volna meg a telefonom. Ott ültünk csendben, megdöbbenten, legalább 5 perce. És akkor jött végre a telefon.
- Bocsi. Felveszem. Mindjárt jövök. – és indultam is az erkély felé.
- Szia. Mindenki megjött? – Adam hangja gyorsan visszarántott a valóságba és nyugtatólag is hatott rám.
- Igen. Hárommal többen, mint először gondoltuk.
- Hogyhogy?
- Jött unokahúgom a vőlegényével.
- De az még mindig csak ket… Terhes unokahúgod?
- Igen. Egész gyorsan kapcsoltál.
- Az tök jó. Ennek csak örülni lehet. Mondtad, hogy milyen régóta együtt vannak és…
- De akkor is. Csak 18.
- Te mondtad, hogy mennyire szeretik egymást és , hogy nem tudod elképzelni őket mással. Akkor mi a baj?
- Nem tudom. Féltem őket. Félek.
- Mitől félsz? Tudod, hogy megoldják. És te is ott leszel velük, hogy segíts.
- Valószínűleg igazad van.
- Akkor egy kicsit örömtelibb hangot!
- Képzeld unokahúgomnak babája lesz!
- Már is jobban hangzik. Este mi lesz?
- Arra gondoltam először, hogy menjünk le Philhez, de ezek után…
- Vacsora a Last Angel-ben?
- Jól hangzik. Foglalsz asztalt??
- Persze. 8 személyre. 6 órára jó?
- Szerintem igen. Mikorra jössz át?
- 5 körül? Legyetek csak újra együtt, mielőtt én is bejövök a képbe.
- Nem zavarnál. És köszönöm.
- Igazán nincs mit. Majd megyek.
- Siess!!
Igaza volt mindenben. Biztos, hogy ők is megrémültek és leginkább egy támaszra van szükségük, nem egy akadékoskodó személyre. Először magamat kellett meggyőznöm, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, csak azután mentem vissza.
Ahogy rájuk néztem tényleg ezt éreztem. El kell fogadnom, hogy felnőtt Anita, már nem az a kislány, aki mindenhova követett és néha az idegeimre ment vele. Egy kész nő lett és nem sokára anya lesz.
- Honnan jöttél rá ilyen könnyen? – nézett rám Eszter érdeklődő tekintettel.
- Nem tudom. Olyan fura volt. Máshogy viselkedtek már a buszon is.
- Pedig igyekeztünk jól titkolni a dolgot. Még nem akartuk elmondani, de Réka…
- Előtte nehéz is rejtegetni a dolgokat. – vágott közbe Geri.
- Most miért mondod ezt? Nekünk ment, egészen jól titkoltuk, hogy mennyire odavagyunk egymásért. –fordult Roni szerelme felé.
- Hát… Azért nem egészen. – vágott egy huncut grimaszt Gergő.
- Ezt meg hogy érted? – Roni nem nagyon értette miről beszél.
- Szerinted én mondtam el neki, hogy mi a helyzet. Nem akartam én akkor még, hogy tudja valaki. De ő rájött. És rákérdezett.
- És akkor már nem volt visszaút. Mindent el kellett mesélni. De megkönnyebbültél mikor elmondtad, nem? – reméltem, hogy nem bánta meg.
- Igen, határozottan. De leginkább a banketten. – és megint ott tartottunk, mint mikor leszállt a repülőgép: megint kizárták a világot.
- És mihez kezdtek most? Hogyan tovább? – fordultam a leendő szülőkhöz.
- Nem tudjuk még pontosan. Az biztos, hogy Marci anyukájánál fogunk lakni. Marci az egyetem mellett fog dolgozni, én meg levelezősön csinálom meg az első évet biztosan.
- Látom mindent elterveztetek, egy valakin kívül. Mióta tudod?
- Kb. egy hónapja. Most vagyok 13 hetes terhes. Január 21.-ére vagyok kiírva.
- De te nem nagyon lelkesedsz a dologért, igaz Réka? – mintha belelátott volna a fejembe Mártonom, de lehet, hogy csak az arcomról olvasott jól. Nem tudtam titkolni nem tetszésemet.
- Nem az, hogy nem lelkesedem. Csak ez egy kicsit… fura vagy nem is tudom. Még hozzá kell szoknom.
- Igyekezz, mert ha a szülők nincsenek a legjobb formájukban, akkor jön a keresztanya. – Anita nézett rám kérdő tekintettel.
- Na várj! Ez egy burkolt felkérés volt, hogy legyek a gyerkőc keresztanyja?
- De csak, ha te is szeretnéd. Nem akarjuk rád erőltetni a dolgot.
- Nem is tudom, Marci. Ez annyira… Persze, hogy leszek! Nagyon szívesen! – elpárolgott minden rossz érzésem. Hogy én keresztanyaként? Nehéz lesz megszokni akárcsak a gondolatot is, de nagyon örülök, hogy rám gondoltak.
- Szóval ezért tartjátok az esküvőt meg szeptemberben?! – Roni térítette vissza az eseményeket kiindulópontjukhoz.
- Igen és szeretnénk, ha mind ott lennétek. Sajnos nem koszorúslányként, mert anyám közölte, hogy arra nincs keret, de vendégként mindenképpen. – Anita hadarta el a meghívást.
- Biztos lehetsz benne, hogy ott leszünk. – jelentette ki Eszter, miközben végig nézett rajtunk.
- Akkor van a születésnapom is. Jó kis ajándék. – jelentette ki Donát, aki eddig csendesen szemlélte az eseményeket.
Már csak 2 óra volt vissza, hogy végre bemutassam Adamet is a többieknek, de egyre nehezebben viseltem. Ha azt nézzük, hogy két hete mióta együtt vagyunk, napi 5-6 órákat töltünk egymás társaságában és tegnap reggel találkoztam vele… Elég borzalmas a helyzet. Nem akartam belekerülni ebbe az egész mókuskerékbe, de most nyakig benne vagyok.
Egyre oldottabb lett a hangulat a nappaliban, meg jött a régi szokásos csapatszellem. Nem is vettem észre, hogy elment az idő még Donát nem ébresztett rá.
- Réka, mikor jön Adam?
- 5-re mondta. – ránéztem az órára. –Nem sokára ide kell érnie.
- Jól emlékszem még a reakciódra, mikor megláttál! – mindenkiben élt még a döbbent arcom, már csak a hirtelen jött nevetésből gondolom.
- Ne is emlékeztess! Nagyon hülyén viselkedtem.
- Lehet én is ezt tettem volna. De most nem teszem. – nyugtatott meg Donát.
- Arra gondoltunk, mivel egy kismamával nem lehet kocsmázni, elmennénk étterembe. Mit szóltok?
- Gondoltatok? Velünk ezt nem beszélted meg. – kelt ki magából Roni.
- Tudom. Adammel beszéltünk róla. Tehát?
- Hova megyünk? Mert a csónakos dolog nem nagyon jött be. – Eszter nem nagyon kedveli a vizes dolgokat.
- Last Angel? A hajóról láttuk. A tetőteraszos.
- Tudom, az a szépen kivilágított. – persze Roninak csak a fények maradtak meg.
- Az nagyon jó helynek látszott. Adam foglalt asztalt?
- Igen. Legalábbis úgy beszéltük meg. – már vagy 5 perce beszélgethettünk, mikor Geri feladta.
- Észrevettétek, hogy ha csak hárman beszéltek automatice angolul jönnek a dolgok?
- Nem. Még senki sem jegyezte meg eddig. Ezért is jó, hogy itt vagy! – Roni újra a karjaiba vetette magát.
10 perce múlott 5, de Adam sehol nem volt. Nem szokott késni, már kezdtem aggódni miatta. Fel akartam hívni, de nem akartam, hogy türelmetlennek vagy féltékenynek nézzen. Nagyon jól éreztem magam a barátaimmal, de szerettem volna, ha ő is megismeri őket. Hiszen az örömöm csak vele együtt lett volna teljes. Újabb 10 perc elteltével egy smst kaptam tőle.
„Szia! Nem fog ma összejönni. Közbe jött valami. Majd holnap benézek. Asztalt foglaltam a te nevedre. Ne haragudj! Pusz”
Rengeteg dolog cikázott át az fejemben. Lehet, hogy nem akar a barátaimmal találkozni? Már előre megijedt tőlük? Csalódott voltam. Ez ígérkezett a legjobb estémnek a héten, erre Adam tesz ellene. Lehet, hogy tényleg nem ő a hibás érte, de még így is rosszul esett.
Elmondtam a többieknek, akik megnyugtattak, hogy biztos nem túl komoly és halaszthatatlan dolog volt, ami miatt kihagyja a mai estét. Elmentünk hát az étterembe, heten, mint a gonoszok! Annak ellenére, hogy Adam nélkül töltöttem az estét, ami az utóbbi időben nem volt túl sűrűn, egészen jól éreztem magam. Mint régen otthon, mikor még ne volt semmilyen angol szívrabló és távolságok is kisebbek voltak köztünk.
Na kezd gyanús lenni, nem szabad Adamet eltüntetni csak így. Hihetetlen hogy jönnek itt a gyerekek egymás után. Jó is a nagy család ők így olyanok mint egy nagy család.
VálaszTörlésJa tetszett hogy a magyarok megvillantották humorérzéküket.
Basszus.....Írtam egy jó hosszú komit és nem küldtem el. Na ez gáz XD De hogy ne te szenvedj emiatt hanem én, írok egy másikat :D
VálaszTörlésSzóval szia(megint)!
Jó hosszú feji lett és én úgy vettem észre, hogy nagyon szereted is írni. Szerintem ez a legjobb az egészben.
A mostani részben volt minden: meglepetés, humor, boldogság, csalódottság.
Ők így tényleg olyanok mint egy nagy család. és ebből nem hiányozhatnak a kisebb összezördülések sem.
Egyszer már mondtam, de még egyszer megemlítem, hogy imádom a párbeszédeket. mindig sokat elárul az ember jelleméről, ahogy megszólal.
Adam eltűnési rettentő bosszantó. Jó lenne ha már kiderülne mit rejteget. Egyszer minden oké, utána meg kámforrá lesz...
Várom már, hogy kiderüljön mi ennek az oka
Szia!
VálaszTörlésMost ég az arcom rendesen- na nem csak a fránya megfázás miatt-, hogy csak most így 3. -nak írok véleményt. Bocsi!
Elolvastam megint és most jöttem rá mit is szerettem annyira ebben részben. na nem azt, hogy Adam még mindig nagyon titokzatos. :P
(Bibibí, én már tudom mi lesz... :P )
A legjobb a fejezetben te voltál. De komolyan. Pont az ugrott be, mintha nálatok lennék, egy nagy család társaságában ahol soha sem lehet unatkozni. Ez tetszett igazán. Van egy olyan érzésem, hogy megtaláltad az írói hangodat. Egyet kell értenem Krisszel, tényleg látszott a fejezeten, hogy örömmel írtad.
Nem rakod túlságosan tele leírásokkal, a párbeszédekben pörögnek az események, izgalmas. Mindig van valami a fejezet végén amin rágódhatok.
Még egyszer bocsi, hogy csak most. Szörnyű vagyok, tudom.
Írjál!!!! :)
Puß
Gitka
húdejóhúdejóhúdejó. bár kicsit lesokkoltam még mindig te tényleg jó.
VálaszTörléscsak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz.
javaslom, h hasonlítsd össze az első pár fejezeteddel. megdöbbentő mennyit változtál.
na hát ennyi.
puszcsók.