16.fejezet - Az újrakezdés

HÁt túl vagyok az első egyetemi hetemen, de gyakorlatilag nem is volt semmi különös. Két nap volt csak említésre méltó dolog. Szóval itt az új rész! Jó olvasást!!

Szombat reggel telefoncsörgés ébresztett. Azt sem tudtam hirtelenen hol vagyok. Nagy nehezen felvettem a telefont.
- Szia Réka! Remélem nem én keltettelek fel.
- Nem. Már csak feküdtem az ágyon.
- Arra gondoltunk Aprillel, hogy jó lenne, ha végre átjönnétek és megismerhetnénk a barátnőtöket, ti pedig a család többi részét. Lenne hozzá kedvetek?
- Köszönjük a meghívást, Henry. Megkérdezem a többieket és visszahívlak.
- Oké. Várom a hívásod!

Kikecmeregtem az ágyból és Eszter szobája felé indultam. Némaságba volt burkolózva még az egész lakás.
- Eszter! Lenne kedved átmenni Henryékhez?
- Mi van? – akkorát ásított majdnem lenyelt.
- Henry telefonált, hogy szeretnék, ha átmennénk hozzájuk! Meg szeretnének ismerni titeket és be akarja mutatni a családját. Megyünk vagy passzoljuk?
- Felét nem fogtam fel, de ha buli jellegű, benne vagyok.

Most jött Roni. Ő volt a nehezebb eset. Felkelteni kész kínszenvedés. Még egy lajhárt is hamarabb lehet futásra sarkalni. Hétköznap könnyebb dolgom volt, kétszer, maximum háromszor szóltam neki, és más tudta is mi a dolga. De hétvégén… Mikor tudta, hogy nincs semmi programja, kész kálvária volt. 5 perce állhattam az ágya mellett, s próbáltam ébresztgetni, mikor egy párna közelített egyenesen az arcom közepébe. Ezt kihívásnak tekintettem. A párna egyenesen a fején landolt, egy kisebb kupac díszpárna társaságában.
- Mi a franc van már. Szombat van. Hagyj békén!
- Nyugi. Mindjárt aludhatsz tovább. Van kedved átmenni Henryékhez?
- Mi van? Most komolyan ezért keltettél fel?!
- Most telefonált. Vissza kell majd szóljak neki, hogy mi lesz.
- Biztos. Felőlem átmehetünk. Most már aludhatok?
- Milyen hisztis ma reggel valaki.
- Még jó hogy! Hajnali fél 10-kor kelteni az embert.

Ott hagytam duzzogó barátnőmet és visszahívtam a leendő vendéglátónkat. Mint kiderült grillezni akarnak, egy piknikhez hasonló valamit. Egy órára beszéltük meg. Már csak két dolgom volt addig. Első és legfontosabb összeszedni a két kísérőmet. Második, megtalálni a Rose Streetet, ahol Aronék laktak. Annyira csábított az ágy, hogy visszabújtam még egy kicsit. Elalvás elleni védekezésként bekapcsoltam a rádiót. Nem sokkal később kopogtattak az ajtómon. Eszter dugta be kócos fejét.
- Bejöhetek?
- Miért ne jöhetnél. – nyújtottam neki egy párnát,de ő inkább a takaró alá bújt, mellém.
- Mikor megyünk? – olyan volt, mint egy megszeppent kis óvodás.
- 1 órára beszéltük meg, de Aronékhoz kell mennünk.
- Értettem. Azt hiszem jó volt a tegnap este.
- Szerintem is. És minden a helyére került.
- Erről jut eszembe. Mikor hívod fel?
- Nem tudom.
- Engem kihagytok? –Roni is csatlakozott ágyjelenetünkhöz.
- Hogyhogy nem tudod?
- Miről van szó? Csak nem az újrakezdésről?
- De. Éppen rápróbálom beszélni, hogy hívja fel.
- És ha még neki is korán van?
- Akkor bocsánatot kérsz és csak utána mondod el neki, miért is hívtad. – Roni erőszakosabbnak bizonyult. Akár csak tegnap.
- Gonoszok vagytok.
- Tudjuk. – mondták teljesen egyszerre.
- Akkor felhívom. – próbáltam felkelni, de két kéz a helyemen tartott.
- Most és itt! – Eszter már nyomta is a kezembe a telefont.
Kicsit még haboztam, de elnézve eltökélt arcukat, nem volt menedék. Így kénytelen voltam felhívni.
- Hello. Na, meggondoltad magad? Beszélhetünk róla? – bombázott rögtön kérdéseivel egy álmos hang.
- Igen, de kezdetnek csak egy vacsora. És semmi extra dolog.
- Rendben. Mikor érsz rá?
- Hétfőn? De végül is jövő héten minden este ráérek. Eddig legalábbis úgy néz ki.
- Akkor legyen hétfő. És kedd. És mondjuk szerda. A csütörtök nekem nem jó.
- Oké. Megértettem. Hétfőn 8?
- Megbeszéltük. Érted megyek majd.
Két pajkos mosoly nézett rám, mikor leraktam a telefont.
- El sem hiszem, hogy rábeszéltetek.
- Azt ne mond, hogy már megbántad?
- Nem arról van szó, Roni.
- Hát akkor miről? – most Eszter vette át a szót.
- Semmi. Csak lehet, hogy ez még se olyan jó ötlet.
- Álljunk meg egy szóra. Adam próbálkozik. Adhatnál neki egy esélyt. Azzal nem veszíthetsz.
- Igazatok van. Akkor készülődjünk.
Előkerestünk egy térképet és megkerestük a Rose Streetet. Pontosabban csak próbáltuk. Nem jártunk sok sikerrel. Végül úgy döntöttünk, hogy taxit hívunk. Mégis csak egyszerűbb. Fél egyre hívtuk a taxit, talán csak nincs olyan messze. A város másik felében volt az utca, így átmentünk a Temzén is. Láttunk egy hajót, ami étteremként funkcionált. Roninak nagyon tetszett az egész hangulata. Megígérte saját magának, hogy egyszer mindenképpen kipróbálja.
Egy órára értünk pontban Aronék házához. Hatalmas volt. A ház előtt két autó állt, Henryét rögtön felismertem, a másik minden bizonnyal Abigel kocsija lehetett. Eva nyitott ajtót nekünk.
- Hello. Réka vagyok. Ők itt Roni és Eszter. Te biztos Eva vagy.
- Igen. Örülök, hogy végre találkoztunk. Sokat hallottam már rólatok. A többiek hátul vannak.
- Csak egyenesen, míg neki nem mész a falnak, de előtte gyere ki az ajtón. – harsogott kintről Henry.
Egészen meglepett kert. Kis tavacska a közepén, mellette kikövezett ösvény. A ház mellett közvetlenül volt kialakítva a grillnek egy kisebb terasz, asztallal meg székekkel. Mintha ez nem lenne elég még egy medence is megfért a hátsórészben. Már javában folyt a sütögetés, mikor megérkeztünk. Gyorsan be lettünk mutatva egymásnak. Végre együtt volt a Summers család. Aron a legidősebb, April a középső és a legkisebb Abigel. Nagyon szoros kapocs fűzte őket össze, nem csak testvérek, de barátok is voltak. Nem tudták elképzelni egymás nélkül az életüket. Aron és Eva lakott ebben a házban. A gimi óta együtt vannak, 5 éve házasok, de egyenlőre nem akarnak gyerekeket. Nekik most a születendő keresztfiúk vagy lányok a legfontosabb. Henryék őket kérték meg keresztszülőknek. Abigel és Matthew 4 éve vannak együtt. Eleinte se veled-se nélküled kapcsolat volt ez, de mára mindketten megkomolyodtak. Már az összeköltözést fontolgatják.
Rengeteg történetet meséltek a gyerekkorukról, a városról, Angliáról. És mi is megosztottunk velük érdekességeket. A vacsora nagyon finomra sikerült. Minden el is fogyott, alig hogy kikerült az asztalra.
- Hát ez nagyon jó lett! – lelkesedett Roni.
- Ez igazi angol grill vacsora volt. – Matt reagált elsőként.
- Úgy csinálsz, mint ha máshol nem ilyen lenne.
- Igazad van, nyuszifül! De akkor is nagyon finom volt. – Abigel és a nyuszifül elnevezés még távol álltak számomra egymástól.
- Réka, milyen magyar specialitások vannak? – érdeklődött Eva, aki egy étteremben volt főpincér.
- Ez egy nehéz kérdés. Sok magyar kaja van, amit fel lehetne sorolni.
- És melyiket tudod elkészíteni? – vágott közbe Aron.
- Réka a legtöbbet meg tudja csinálni.
- Eszter túloz. Van egy kettő, ami megy, de ne essünk túlzásokba.
- Oké, ez így hülyeség. Réka imád főzni. Nagyon jó pörköltet csinálni, de a paprikás krumpli az igazi.
- Nincs kedvetek főzni egyik hétvégén valami magyarosat együtt? – Matt izgatott lett az újdonság iránt.
- De persze, hogy lenne. Majd Réka főz valamit, mert Ronival nem vagyunk valami nagy konyhatündérek.
- Akkor kérdezzük meg Rékát, hogy neki egyáltalán lenne-e kedve az egészhez.
- Köszönöm Henry, hogy gondoltál rá. Végül is összehozhatunk valamit.
- Holnap? – Mattnek tényleg megjött a kedve az egészhez.
- Mondjuk, ebédre főzhetünk valamit.
- Az a paprikás izé jól hangzik. Akár itt is megcsinálhatjuk – Aron talán az este folyamán most szólalt meg először. Jóval csendesebb volt testvérei.
- Rendben. Akkor a hozzávalókat majd mi hozzuk.
- Lassan mennünk kellene. Lányok, ti mivel mentek haza? – érdeklődött Abigel.
- Szerintem hívunk egy taxit.
- Ne viccelj Roni! Kocsival vagyunk, hazaviszünk titeket. Reggel meg elmegyünk értetek.
- Köszönjük, az jó lenne. – Roni nem szerette a taxisokat.
Összepakoltunk nagyjából és Matt hazavitt minket. Gyorsan összeszedtük a hozzávalókat és elmentünk lefeküdni. Hosszú volt ez a nap és holnap is korán kelünk. Alig hogy leért a fejem a párnára, megszólalt a telefonom.
- Igen?
- Szia. Adam vagyok. Nem aludtál még?
- Nem. Most értünk nem rég haza.
- Komolyan gondoltad akkor a hétfő estét?
- Igen. Vagy te már meggondoltad magad?
- Nem, dehogy is. Csak, hogy őszinte legyek meglepett a hívásod reggel.
- Gondoltam. Főleg, hogy eddig mennyire hadakoztam az egész ellen.
- Ezért is hívtalak fel, már-már azt hittem, hogy az egészet álmodtam.
- Nem. Tényleg szeretnék veled találkozni hétfőn.
- Akkor jó. Most hagylak aludni. Már alig várom, hogy hétfő legyen.
- Én is. Szia.
Azt hiszem, ez egy eredményes nap volt. Végre rávettem magam, egy kis rábeszéléssel, hogy adjak egy esélyt Adamnek. Megismerkedtünk a nagy Summers családdal. Ennél elégedettebben nem is feküdhetnék le.